Vörösmarty

Kevés-szó Istene, segíts meg engemet, eldől a lelkem is, vörhenyes és beteg, száguld a szél felül, a fák is hajlanak, szorítsd csak, hallgattasd nagyszavú ajkamat! Viharok bomlanak, nyögnek a nagy jajok, karomban óriás csecsemőt altatok, árnyékot vetve ring s bőszen száll, hogyha száll, fekete hírt hozó, rőtszemű vadmadár. Ez a szél hősökről tépi a rongyokat. Szebb ma a virtus, mint a szilárd gondolat, rohan és betakar, üvölt és vesztegel, pompázó dalosok pernyeként vesztek el, levélként hullnak a szikrázó énekek, próba ez – próbára teszik a véneket, kiáltó szenvedést visznek a fejükön emberek az uton, bogarak a füvön. Harsogjon aki tud, üvöltse szerteszét emberi kínjait, isteni szégyenét, pusztuljon a világ, sokszavú rengeteg, kevés-szó Istene, törd le a lelkemet!