Képek
|
Egry József emlékének
| Nem bírja a tér a világot, |
| a lányok s a ferde halászok |
| elszállnak a híg levegőbe, |
| oly friss ez a reggeli pára, |
| s nagy képei a Balatonnak. |
| Úgy ég a vidék vörös üstben |
| s a víz is lángol alatta, |
| az asztag is ég keserűen, |
| lebegve lobognak a székek, |
| a házak, a fák, a vitorla |
| kibugyogva a nap teli torka, |
| ropogva törik meg a nádszál, |
| égő madarak raja száll, száll |
| s zuhog le a kékszinü eső… |
| Egyenes tehenek menetelnek |
| s tetején a sárga vizeknek |
| puha színek mennyköve csattan, |
| fölolvad a gyertya a tóban, |
| a vízbe s az égre kilobban |
| s végül csak a táj, csak a táj van! |
| S a tóban a görbe, magányos |
| halász, aki küzd a keszeggel |
| s a tihanyi halszagu János |
| Jézust gyötrődve keresztel. |
|
| Húzódik a ránc meg az árok |
| a bánatos grimaszu arcra: |
| a mester oly szépeket lát, hogy |
| vergődik, irtózik az arca, |
| mert tudván tudja a tájat, |
| ahol nyugovása sosem lesz, |
| szemében eltörnek az ágak |
| s kialszik arcában a reflex. |
|
|
|