Algíri dal

Szuvas a csontunk, fölrepedt a szomjúságtól már a szájunk, a szenvedés csapdáiból az utakra ki nem találunk. Mert foltosak, mert rongyosak és csúfosak voltunk mi eddig, minket már csak az ifjuság s a szabadság olaja enyhít! Hosszú a bajonett, a tőr, hosszú a franciák talárja, de villog mögüle a bőr a fülledt arab éjszakába. Kiengedték az ereink falaiból a vérsavót is, ne nézd a holtat hallgatag, a szenvedők fülébe ordíts, hogy föltámadjon, aki dől, elevenedjen, aki roskad s a rabság kelepcéiből fölkeljenek az elnyomottak!