1514

Hogy is hívták azokat az ezüstfejű katonákat, akik tegnap este hatkor agyonlőtték Bede Mártont? Szétlőtték a mellehúsát, olyan lett, mint piros forgács, ami hullik a babából, ha a szélvész csillagot ráz. Piros volt a köpönyegük, amit apró minta pettyez, szoktatták az úti fákat s a szívet a fegyverekhez. Meg ne ijedj, ha kartácstól szikrázik a pinceablak, a mellények szakadoznak, a barátok kezet adnak. Az emberek vizet hoznak, hűtögetik már a testét, Jézus Krisztus ne támaszd föl, elröpültek már a fecskék. Elröpültek, tehát már ősz gubbaszkodik a határban, ilyen őszben feküdt hanyatt szélesmellű Bede Márton. Igazítsad szájadat a legutolsó vacsorához, parasztsüveg két gyertya közt, öregasszony ne siránkozz! Egyed meg a levesedet, hűtőzzél a fehér hóban, a fiadat gurítja már a nap vörös takaróban.