Az emberi szellem

Nézd, a szivem most nincs is áthasítva és oldalamból mégis vér szivárog. Bordákkal zárva is ki vagyok nyitva, már így vagyok legény és mitse bánok. E sebesedés csaknem érthetetlen, virág nyit bennem és ez arra vall, hogy nemhiába verték át a mellem a passio-játék dárdáival. S igaz az is, hogy hang kél néha csontok, perecek, inak és izmok közül és ennek kapcsán oly szókat mondok, aminek még a hülye is örül, én mégis azt gyanítom, hogy a szellem dörömböl rajtam s keres kapukat magának vékony eresztékeimben s előáll egyszer kelet és nyugat.