Intérieur

Már hulladék az ősz, meg csapadék, harangzúgás és fejnyi hosszú seb, eleresztve a harang kötelét eső és hang a száj körül remeg. Feltörte bosszú sápadt homlokát, most állatcsontok közt kallódik el. Vékony zsinóron fültövére vág a vad csapás, a borzalmas siker. Folyik a víz, mint táborban a szó és megmossa a koldusok kezét, hol hangosabb, hol alig hallható, ónszürke arabeszkű jelbeszéd. Szamártövis az utolsó virág. A sekrestyésnek nincsen jajszava, kis széken ül. Figyeli az imát, mit őröl a monoton éjszaka. Eresz zörög. Keze között a bú mint sárga gyertya lobban és lebeg. A sötét lukból az arcába fú a tél, az elkövetkező hideg.