Ne nézd a bért

Ne nézd a bért, az álmot nézd, a szót, a végtelen valóra válthatót, az örökké előbbre lendítőt, ne a tájat nézd, hanem az időt, mely mossa, mint az eső ezt a tájat, zuhogva, fényesen és feketén s a fölvonuló egekre kiárad a nap a házak tetején. * Ne nézd a bért, csak el ne hagyd a vágyat a tiszta tájra, ahol fényesen égő szárnyakkal, végsőkig kitártan lebeg a vajúdó történelem. Az embereket nézd, ne a hibákat, az épületet s ne a vakolat kis töredezéseit, miket fáradt kézzel vertek fel malterkanalak. Ne az utat nézd, amelyen borostyán s bogáncs terem s elénk göröngy gurul, a lábak ívét nézd, mely törve, csonkán az ismeretlen táj felé nyomul, mely rokon ezzel a nagyszenvedésű vidékkel s mégis százezerszer új.