Baráti vers

Nem hiszem el, hogy szocialista vagy, míg verseddel hangoztatod, remegve állsz a szerkesztőségekben s mohóságod fölénybe takarod, nem hiszem el nagy gesztusaidat, melyekkel öklözöd a levegőt, míg szétnyílt, vékony s végsőkig beérett rúzsos ajkukkal hallgatnak a nők s te úgy törlöd le izzadságodat templomi homlokodról, mint a vért egyébként verset író kézfejeddel – míg magadért élsz és nem másokért. * Nem hiszem el, amíg csomós hajad hanyagul megigazítod, kis gesztus ez, de áruló, akár a szekrényből kibukkanó titok, hogy tetszeni akarsz, még akkor is, ha magad nem is akarod, eszméidnek csak a színésze vagy és olyan vagy, mint a papok, akik Isten helyett önmagukat és lobogó szívüket hirdetik, beszélhetnek reggeltől-estelig, én nem hiszek nekik, csak ha lehullasz, mint a sár, szikár és száraz leszel s vörös, mint a nap, meredeken a hegytetőre állsz és leoldod magadról magadat.