Hivatalban

Paragrafusok pontjai közé rejted tehetséged hiányát, szólamaiddal terrorizálod a tétova igazakat. Ülsz egy nagy szobában. Magad sem tudod, mit csinálsz, ártatlan vagy, levegőbe fújod a füstöt s nem tudod, hol a hiba? Magadat is félrevezetted, olyan hivatást erőltetsz, melyben analfabéta vagy, gyöngeségedet kegyetlenséggel tartod egyensúlyban. Nem érted, mi a baj. Írsz, írsz, és olvasol s az igazság, a fény nincs sehol. Nem segíthet rajtad a fölvilágosítás, mert dobhártyád meghamisítja az emberi hangot, udvarias mosolyok mögött szánakozik rajtad szürke egyenruhájában a takarítónő. Nagy számvetés ez, fél történelem, olyan, mintha belátja az ember, hogy nem élhet többé óra nélkül, mert nem tudja, hogy mit mutat az idő.