Kávéházban

Ismerlek. Kibontod nagy hajad a kalapból, mint egy nő, hanyagul leoldod a sálat s előrelendíted boxolóként a vállad, hogy meghódítsad az ilyen vagy olyan világot. Panaszkodsz arról, ami nincs s dicséred a dicsérnivalót s az öröm vastag melegét úgy iszod, mint a kakaót. Kávéházban is tudod, hogyan folyik a szocializmus a gyárakban, munkásfejet rajzolsz az üveglapra, aztán letörlöd, mint a párát, mit otthagyott a forró pohár. Emlékeid úgy rakosgatod, mint a dominót, hozzápasszítod a hatot a hathoz, nyirkos ujjad nyoma leolvad az elefántcsontlapokról, nincsenek ujjlenyomataid. Nem fognak el detektívek, nincs bűnöd, eszmei vívódásodat tudja a pincér is, lassan hős leszel, vidéki őseid eddig rejtett tárát hozzávetőlegesen elősorolod egy könyvkiadónak. Sarokban ülsz, ügynöki táskádban hordod a tehetséget, mint a sajtot, mindaz, amit írsz, igaz volna, ha úgy is gondolnád, de így csak a napi cechet fedezi. Napról napra nagyobb mellénnyel takarod el szíved pirosának a hiányát s méltatlankodsz, ha félresodornak idővel a munkába tartó járókelők.