Elmeosztály

Este Még sír a szem. Sovány kis arcok közt gyöngyösen mered a tér, remeg a lét, mint karcsu gyertya, hogy néha a falakhoz ér!   Hajunk Hajunk laza, mihaszna kóc, törik, szakad, zizeg, s nyakunk köré tekeredik, mint óvatos zsineg.   Változás Az ablakból a fákra látni, hét éve már. A fekete ágakon azt figyelem mindig, hogy nőnek-e?   Régen Mint pókok víz alatti lába, a percek vékony izma jár, s az üvegzöld hálószobákban a múlt dereng, fonnyadt hinár.   Kettős Járunk-kelünk, lábunk, kezünk mozog, de görcsösen mered az áll s a fog.   Tartályok Széttörnek a cserépedények belül, valahol legbelül, s én meredek a csonka égnek összeilleszthetetlenül.   Ágyon Látogatók a folyosókon, de értem nem jön senki se, a fal is hideg, mint az ólom, kezünk remeg a takarókon, mint az állatok nyers szive.   Szabadnap, villamos Azt mondom én, fekete sálak nyújtóznak a nyakak ivén, mert délután van és vasárnap, az emberek riadva állnak a kocsiban, azt mondom én.   Csillagok közt Szabad vagyok. Nincs velem csilla, se pille és elhagyott az őr, de vaskorlátaival körülvesz a négyzet és a kör.   Két angyal Két angyal száll az égen, celofán-testük úgy ing a felhők közt fehéren, akár egy szomorú ing.   Talán Hol áll az égi rakpart: szívem dobogva várják, ahol kibomlanak majd a képek és az ábrák.   Test és lélek A vertebrális csigolyákon mered a test. Az ember ül, mint a madár az ágon és aztán énekelni kezd.   Valami Valami zúg. Az életem kint zeng és zúgva-zúg, mint széltől az öreg liget, amelyből nincs kiút.   Éjjel Hideg a kar, a fog, a véna és hidegek az ablakok, melyekben fölnevetnek néha vas-arcok és vas-asszonyok.   Alakok A testünket a barna rongyok, mint lomha lepkék befedik, úgy élünk, mint a masamódok, évezredtől évezredig.