Vizsgálóban

A vizsgálóban ülök, mint a rém, nagy a fejem és gömbölyű az arcom mint görög színészek a maszkjukat, ábrázatomat magam elé tartom és átbeszélek rajta, a közeg mögött mered a fog, vihog a nyelv: amit kiálltam kéken s feketén, az én számban most mind életre kelt, s magamnak is mókázok szerfelett, grimaszt vágok az üres levegőbe, hogy higgyék el panaszaimat, miket nem hisz el még a szeretőm se, mert hihetetlen ilyen gyötrelem és humoros, végülis kellemetlen, ülök a vékony, támlás székeken s kidüllesztem bozontosan a mellem, hogy ide üssetek! (de üssetek,) legalább, hogy jócskán szenvedni tudjak! Benyúlnak és megmentenek talán, de eltörtek a fények, mint az ujjak.