Vendégek

Vasárnap ez. Mint kártya közt a kártya, fekete lapok között pirosan, a konyhaasztal óriási tábla, melyen a só és a paprika van. A gáz vörös, a székek hófehérek és a kövezet olyan, mint a sakk, melyen magamban ide-oda lépek, néha kisebbet, néha nagyobbat. Ilyenkor itthon szoktak lenni. Benn ég a lámpa az üres szoba fölött, olyan vagyok most, mint a vendég, ki fél, hogy valamit lelök, a napokat, az üveg homokórát, és felborul a kocka meg a tér, s az égető szelek behozzák a havat s minden fehér lesz, fehér. Mint bibliai idomok, feküsznek a szőnyegen a minták. Valaki kopog. Az ember, mint a szöcske, ül meg a könyvei előtt s nem nyitja ki. Aztán rohan. Sokára kinn a szélben, és vendégséget rendez, sültet ad, és asztalához ülteti serényen a bénákat s a nyomorultakat.