Les parapluies
| Ne mosolyogj, te céda szende, ki |
| fekete sátrak árnyai alól, |
| míg a vásár sötét köpenyei |
| közül egy úr egész hozzád hajol, |
|
| ott állsz, ferdére billent babafővel |
| s ovális arccal, két gyönyörü fog |
| fehérlik, finom, kékszinű eső ver, |
| könyörtelen vagy, mint egy sansculotte. |
|
| Úgy állsz te gyáván, mintha mit se tudnál, |
| mert kép vagy és el nem hagyod a képet, |
| fölötted és a levegős kapuknál |
| esernyők állnak, mint a denevérek. |
|
| Púder mögé bújsz, festékek mögé, te, |
| hogy szembenézve se láthassalak, |
| hiába hívlak házam boltivébe, |
| csupán parázna fény vagy és alak. |
|
|
|