Frauenbildnis

Egy üvegfejü asszony hintázik szüntelen előttem s látva látom a rést a szemeken, lenéz a sárga asszony, a padlatra lenéz s előtte összefonva kiskörmű, karcsu kéz, az ő keze, amellyel embert simogatott, talán egy nemesembert, talán doktort, papot, mert rejtelmes, világos e pirosnyaku nő, ruhába zárt, erényes és üdvös szerető, szemhéja ferde ránca oly duzzadt és kecses, mint a fehér gyümölcsök között egy friss gerezd, a sírástól, az éji gondoktól nőtt ilyen dagadtra s ilyen szépre ez a szigoru szem. A haja kifeszítve, mint egy szomoru húr, hogy fájjon hajtövében kimondhatatlanul, érezze önnön, árva kínját, a csontokon feszül a sárga haj, mint tömött, puha torony, szerelmek éjszakája nagy fűszerén lobog, az alsóajka csóktól duzzadtra harapott, de fátyla mindig oly szép és tiszta, mint a hold, áttetszik rajta vágya és minden, ami volt.