Csipkebokor

(Fra Angelico)

Sötét az alkonyat,

de szárnyal a bokor,

mint Mózessel, a nagy

hegyen valamikor.

Fölnyílnak az utak,

mint reszkető szemek,

dicsérik az Urat

a fák s a szív kerek.

Nem érted ezt a nagy

ravasz dicséretet?

Húzódol hallgatag

a falnál, mint a seb?

Mert gömbölyű a hold,

sűrű, nehéz a szesz,

rossz minden, ami volt

és minden, ami lesz.

Azt mondják, ez az út

a végtelenbe visz.

Sebesen oda fut

a lábam nekem is!

Hol arany angyalok

forognak, mint a tánc

és némán fölragyog

az Úr kezén a ránc.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]