Rakpart

Elérkeztem oda, hogy nem lehet mindenkit szeretni, fáj az ujj, mint ahogyan továbbmegy a csónak a vizen, maga után barázdát hagy, de a víztükör azután elcsitul. A városokban én úgy járok, mint a matróz, ki mindíg új leányt keres, de csak a régit, dülöng a rumtól és a rozsdás oszlopokban mint kerítésben a szél, megkapaszkodik. Sok szerelem van a különböző erekben, combokban vagy a szép, magas szemöldökökben, nincsen lefesteni se szóbetű, se festék, csak járok hajnalig, amíg elönt a köd. Hajó, siess velem, szeretni sok az éj, és főleg sok az arc s szeretni nem lehet minden családot vagy asszonyt a kikötőkben, talán csak Jákobot, Ráchelt és Józsefet.