Akár a tárgy

Hogy lehetek ilyen kicsi, ilyen merő, vigasztalan, akár a fa? S határtalan magam, mint a Mississippi? Hogy állhatok, hogy folyhatok üresen egyre, mint a kád, bádogszívem szűrőin át milyen szüretet folytatok? Kemény vagyok. Koppants meg és meglátod, milyen koccanó és érdes vagyok, mint a hó. Csak szájam nyitva, árva rés. Elmeszesedtem a falak magányával. Vállamra dől a fa, a hó, a víz, a bőr. Csak a tárgyak valódiak. Magam vagyok kívül-belül. A táj s a víz, a lé s a kád, s az elhasználatlan világ bennem sötét levével ül. Ó, koccanó az érfalam, belül pedig ott van a vér, kezem sötét kezemhez ér, magam vagyok határtalan!