Srác
| A közösségbe vágytam mindig én is, |
| mint árva pajtás, tárgy közé a tárgy |
| s mint a húnyóban, szívrepesve vártam, |
|
| Egy kis szobában ültem öregek közt, |
| hó hullt az utcán, csattogott a tél, |
| s én félreülve figyeltem a sakkot, |
| hogy lép a bábu, fekete s fehér. |
|
| Vali kezén kicsik voltak a körmök |
| s az én fejemen hosszu volt a haj, |
| nyolcévesen az emlékek kináltak |
| a múlt piros cigarettáival. |
|
| Zamárdiban egy tornácon guggoltam |
| s egy pók magányát néztem a falon, |
| azután a partmenti pocsolyában |
| kerestem, merre megy a birkanyom. |
|
| Nem ment semerre. Elveszett a parton, |
| a birkák lábát elkapta a víz, |
| bombák hullottak a fekete égből |
| és vizbe fúlt a birkapásztor is. |
|
| Igy múlott el, embertelen falak közt |
| s idegen társaságban életem |
| szerettem Kálmánt, Évát, Márta lábát, |
| de ezután már sose szeretem. |
|
| Talán a nyár majd visszaadja arcom, |
| kirajzolja a számat, szememet, |
| mint egy bohócnak s kiakaszt a gangon, |
| hogy lássák, milyen nagy a szeretet. |
|
|
|