Invocatio

Ó, olvasó, te ritka társ, aki az úton elkisérsz, mikor lefoszlik kinn a hárs, ragaszkodsz hozzám, mint a férc, nem fontosan, nem pontosan, de vázlatom te tartod össze, veled vagyok magányosan a pontjaimon összekötve, különben pedig szétesem és szállok, mint a rossz szita, olyan hideg a félelem közé beágyazott ruha, oly lebbenő a fátyolom, oly iszonyú a szövetem, maradj velem, míg áthozom a túlvilági köpenyem.