Pálos Zsuzsa

Nem tudok személy szerint mondani.

Jó emlékeim vannak munkákról, rendezőkről.

Nosztalgiám van a főiskolai évek iránt: bátorsággal kérdőjeleztük meg egymás munkáját – együtt végeztünk a rendezőkkel.

Ilyen volt Iglódi Istvánnal dolgozni, Molière Gömböc úr című darabját rendezte. Nem sajnáltuk az éjszakáinkat, szabad alkotó légkörben dolgoztunk, Iglódi keretjátékot talált ki, ami aktuálissá tette a darabot, igencsak ötletesen fölkészült a rendezésre.

Kerényi Imre Szép Ernő: Azra és a színpadra írt Hasek: Svejk rendezése is jó hangulatú volt. Azt hiszem, Bodrogi igen beválna rendezőnek is, a színészpedagógiája remek, ihletetten tudja felkészíteni a belépést, a mozgást, amit nem tudnak tanítani a főiskolán.

Horváth Jenő Frederick Knoll Várj, amíg sötét lesz című darabjának rendezése ilyen emlékezetes számomra. Krimi: első kamaszkori szerelemben égő lányt alakítottam, Horváth Jenő végletes játékra biztatott. Egy vak nő férjébe voltam szerelmes, a vak nőt kellett kiborítanom, aztán én mentettem meg. Ehhez bizony sikítás és bátorság kellett már-már a naturalitásig. Sikítani, hogy a saját fülembe is belejöjjön. Azt hitték, naturalista, de absztraktul sikítani nem lehet.

Nekünk a szerződés előírja, hogy azt csináljuk, amit a rendező mond. A rendező pedig gyakran csak versenyben akar maradni más rendezőkkel: ha X. rendezte Shakespeare-t, én is megrendezem. Akármilyen nyakatekert vagy erőltetetten szexuális – a színész kérdőjeleket nem tehet fel.

Az együttjátszás örömét várjuk. Ez nagyon ritka. Ehhez valódi apának kell lenni, türelemmel megvárni a színész átlényegülését, sokszor nem veszik észre, hogy tíz órakor a színész nincs mindig színészállapotban. Ez nem fegyelem kérdése. A rossz szó leállíthatja a színészt: nem foglalkozik a szereppel napközben tovább.