Lorán Lenke

Apáthy Imre és Várkonyi Zoltán.

Ismerték a színészalkatot, kiből mit lehet kihozni. Türelemmel vagy követeléssel. Apáthy a főiskolán tanított, harmincszor elmondatott egy mondatot, hogy már sírva vertem a padlót. Tehette, tudta, mit akar, valaki volt. S mikor elmondtam harmincegyedszer, hogy most már csak jó lesz, azt mondta: „Látja, ez volt a szürke egérszar árnyéka.” Mert nem a technikát, a lelket akarta kicsiholni, a vénát megmozgatni. Ismerte a lélektant, s akiből lehetett, a maximumot kihozni. Várkonyival is nagyszerűen dolgoztam, velejéig értette a szakmát. Nagy élményem volt, s még ma is az, harminc év után, hogy ilyenek keze alatt dolgozhattam. Emberismeretük volt, színházismeretük, indulatot, érzelmet végsőkig felfokozni játékkedvük, s ez sosem volt lényegében sértő, hanem építő. Itt nem volt lazítás, állandó bizonytalan keresgélés, munka volt, jó munka. Nem tudom, a mai színészeknél ez hogy van. Bizonyos esetekben a színészektől a Művészeti Dolgozók Szakszervezete által kiadott szakszervezeti könyvet be kéne cserélni a könnyűipari vagy belkereskedelmi szakszervezeti könyvre.