Gordon Zsuzsa

Legkedvesebb rendezőim Szendrő József, Apáthy Imre, Gellért Endre, Pártos Géza voltak.

Szendrő ismerte a színházat, színpadot, emberi lelket. Nem szervilis módon kellett vele dolgozni. Szerinte is a színésznek kell lennie annak, „aki ki tudja bontani a benne rejlő erőket”.

Apáthy szigorú, kemény, igazságos volt, de sohasem megalázóan. Az ember alapadottságaiból indult ki.

Gellért Endrével való találkozásom egyszeri volt, de nála nagyobb rendezővel nem találkoztam, előadásokat látva sem. Intimen közölte a jót, a rosszat, észrevétlenül kényszerítette rám az akaratát. Schiller Ármány és szerelem c. darabjában például szinte képzőművészetileg megértette velem, hogy három ajtón megalázottan jön be a polgárlány a csodálatos Lady Milfordhoz, és a szerelem erejével a három ajtó fölé nő tíz perc múlva, a távozáskor („gótikus kupolát építesz”).

Pártos Géza hallatlan színészszeretete felejthetetlen. Illés Endre Türelmetlen szeretők című darabjában azt az instrukciót adta, úgy kell csacsognom, csevegnem, ahogy csak Tolnay Klári tud. Próbáltam, rossz voltam. Megmondtam, hogy én nem tudok úgy. Pártos összeölelt, és magát hibáztatta és feloldott.

Ezenkívül Seregi Lászlóval remekül dolgoztam O’Neill Vágy a szilfák alattjában.

Volt egy rendezőm, akit rajongásig szerettem és becsültem, és ma is becsülök, mégis teljesen összetört, teljesen megbénultam tőle. Egy darabban azt mondta: „vagy bejön egy nő, vagy nem”. Mármint nő. Ez, meg kell hogy mondjam, nagyon kikészített, azóta se találok magamra helyileg se, emberileg se.

Igen. A rendező a színészt kinyithatja és eltiporhatja.