Garas Dezső

Nincs. Sajnos.

Zavarban vagyok a rendező megítélésénél. Zavaros válaszokat fognak adni a színészek. Vagy nem merik elmondani, vagy nem őszinték.

Kezdetben volt egy hordó, dobogó – s bukfencezett egy komédiás, egy csepűrágó, egy bohóc. Vagy röhögtek, vagy nem.

Jött egy ember: rögzítette. „Majd írok valami jópofa dolgot.” Ez volt az író.

Ezzel kész is lenne a színház.

Kettő közé odatolakodott egy szükséges rossz.

Mért szükséges rossz?

Meg tud élni mindkettő maga, a színész és író; de a rendező szintézisbe hozza a kettőt.

Az a rendező, aki elismerte magát, mint szükséges rosszat (nagyon kevés ilyen van), az mindig nagy-nagy rendező volt. Fel tudott oldódni, s nem akart a két legfontosabb elem elé tolakodni.

Ilyen volt Gellért Endre, Várkonyi Zoltán, Pártos Géza.

Na és még valamit. Az igazi rendező jól sáfárkodik a rábízott lelkekkel.

(A fenti okfejtés kizárólag a színházi rendezőkre vonatkozik, filmnél más a helyzet.)