Forradalmi memento

Dömölky János!

Üdvözlöm Önt.

Mi olyan szerencsétlenül szoktunk hozzáfogni a szovjet-orosz témakoprodukciókhoz, hogy ásítás vagy műtaps a vége. Csupa kurtyumburtyum gondolat a vége. Magyarul – tessék-lássék; vagy unalom vagy melódia.

Ön most elénk állított a televízióban egy tíz éve készült filmet, melyből ihlet és valóság sugárzik. Erre lehet mondani – ez az igazi közművelődés, avagy kultúrpolitika, ha tíz évet nem sikkadt volna a porozódó filmtekercsekben.

Hamarjában meg kell mondanom – lenyűgözött az Ön filmalkotása. Nos, nemcsak úgy, mint filmalkotás, hanem mint eszmei mondandó. Ti. nem hiszem, hogy „csak úgy”, „esztétikai” alapon lehet nagyszerű filmeket csinálni. Ehhez ihlet kell, hogy úgy mondjam, meggyőződés, amit nem egyszerűen igazolvány tanúsít.

Az ihlet ragadott meg – kockáról kockára – az Ön filmalkotásában. Nem a napi ihlet, mely gyors-politikusan kiszolgál világhatalmi érdekeket, hanem a humánus ihlet. Az Ön A kezdet című filmje a nagy ihletettség jegyében született, a nagy forradalomról szólt, mely átszárnyal a mi kis politikus hibáinkon. Néztén olyasmi is eszembe jutott – milyen jó annak, aki nem disszidált. Itt maradt. Itt élt. Itt kell élnie. Itt lehet élnie írónak, esztergályosnak, orvosnak, embernek, művésznek, ez az a szemszög, melyből a világot látnia érdemes.

Ugye, milyen vaskos gondolatokat szült az Ön eltemetett 1968-as Babel-filmje?

Sajnálom azokat, akik ezen az idetartozáson nem estek át. Csak hát a silány évek kvarchomokkal szórják be közellátó szemünket.

Remekművet láthattunk peregni a szemünk előtt. Összefoghatatlanul bonyolult történelmi időket, zaklatott novellavágásokban. Egy összegben – bocsánat a kifejezésért –, mint egy húsleves ezergazdag ízét, melyben a húsleves éltető ereje csaknem elemezhetetlen, de életet adó.

Az ember túlnő a tettén. Nyilván Ön sem azzal fogott neki, hogy világmegváltó és világtisztító eszmét tár nézői elé, mikor a tévé keserves apparátusát A kezdet ügyeiben igazgatta. Egy tisztességes filmet akart csinálni. Nos, Dömölky János, sokkal több lett belőle.

Az ihlet. Ihlet járja át ezt a filmet. A kockákat, a színészeket, az operatőri mozdulatokat. Mert az Ön eredendő tehetsége az igazat szolgálta.

Annyit talán meg kell bocsátanunk, hogy nem véletlenül nyúlt Babel Izsákhoz. Babel – beleértve Hemingwayt – kora korunk legnagyobb novellistája. Dermesztően egyszerű, József Attilá-san hátborzongató. Rövidre szabott életének rövidre szabott gyors novellái voltak. Milyen novellák? Kegyetlen-tiszta, líraian drámai, lélegzetelfojtó novellái, melyekben az igazság-szépség vérbugyogású ellentétpárjai feszülnek. Mint szakmabéli majdnemhogy leginkább őrá szavazok mint csodarealistára. Ehhez még – csöndesen – az Októberi Forradalom is járul, hiszen a mi Csáth Gézánk is ilyen méretű tehetség volt – a boncteremben. De Babel Izsák az 1917-es forradalom Csáth Gézája is volt, ki „négyszeműként” – Gorkij életparancsára – végigjárta a földúlt, keresztül-kasul lőtt intervenciós frontokat. Így az ő magánszenvedései világszenvedésekké váltak – történelmet világítottak be: legyen az libanyakazás, világpusztulás vagy világhit.

Ez a szemüveges fiatalember (Sinkó László saját pályáján azóta is megismételetlen alkotása) az elvont Pierre Bezuhov helyett maga járja azokat az alig megosztható orosz frontokat, melyekben vér és üdv, vörös és fehér, fröccsenet és áldozat vegyül. Ez a szemüveges (négyszemű) fiatalember élni és hinni akar a forradalomból, melyből mindnyájan élni szeretnénk. Ez a szemüveges fiatalember – nem hős. Nem kaszaboló hős, nem is Dugovics Titusz, nem is Zrínyi Miklós. Szemüveges hős – szó szerint, aki humanitásával melegíti át a nyers forradalom gőgjét. Ez a szemüveges fiatalember mi magunk vagyunk, európai tétovaságunkkal és humanitásunkkal, akiknek rettentő feladat üres fegyvertárral egy ellenséges embert vagy libát megölni.

Kik ezek a szemüveges fiatalemberek? Dibdáb, ügyetlen botorkálók, entellektüelek, cselekedni-elhatározni tétova szóvigyázók? Nem. Európa, a fél Európa, az egész Európa. Akik intellektusuk egyensúlyában tétováznak forradalom és nem forradalom közt.

Az ihletet közvetítette az Ön filmje. Hosszú futások, hosszú ménesek, hosszú hófúvások helyett – kis, zseniálisan tördelt, Babel Izsák-i mérték szerint csoda-operatőri (Kocsis Sándor) rövidtotálokkal gyötrő, villanó vakélességű húszas Oroszországot, eszmegyilkos kavarodást, sugárzó döbbeneteket tárt elénk, melyekben az új történelem megszülethet, nyüzsög.

Az ihletet közvetítette Ön, mely nemcsak 1917, de 1848 ihlete. A forradalom ihlete. Az áldozatot lekaszaboló, de mindenképpen, testkifordulásig új hitet teremtő véres fejű ember ihlete – brutálisan új szellem ihlete – amit Babel Izsák tétova zsenialitásában hordozott.

Az ihletet közvetítette Ön. A mi Európánk ihletét, mely túlszárnyal a jólét kis világvárosi metróin. Babel Izsák ihletét: az intellektus és vérözön forradalmi harcán csak az emberi, libanyakazásos igazság győz.

Ön megcsinált egy filmet. Rengeteg statisztát mozgatott (bár így mozgatnák a panorámafilmek), Önnek van technikája (gyönyörű lovasok állnak a hóborította magasban), Ön instruált, színészvezetett, alkudozott a gyártásvezetővel – de, plusz! –, Önnek ihlete volt, ihletet kölcsönzött nekünk – filozófiailag reálisan.

Ihlet?

Kevés a szó.

Döbbenetes erejű mellékképeket teremtett az anyalevélhez, a lóhalálhoz, a tétova álomképekhez, mert Önnek művészete, ihlete volt ahhoz, hogy a huszadik század legnagyobb novellistáját tükörképében – a nyomorúságos magyar stáb kapkodása mellett – megjelenítse.

Nem Önről akartam írni. Sinkó szemüvegéről, Szilágyi Tibor vadigaz monológjáról, Tordy hetvenkedéséről, a paripák kimúlásáról, Madaras üvöltéséről, az operatőr templomfelvételéről, Szénási dermedtbe fagyott rabbijáról, a csodaálomkép beúszásáról akartam írni – végül is egy film azt a rendezőt dicséri, akinek koncepciója van. Nos. Önnek van.

Hámori Ottó írta Önnek ezt a filmet? Nem írta rosszul. Babel Izsák novellái – démonikus erővel keltek életre. Villanásokban – igazán? Tamássy Zdenkó szomorú zenéjével, a színészek önmagukat legtisztább formájukban megélő állapotával – döbbenetes igazságot tártak elénk.

Azt – hogy?

Mit is?

Van egy forradalom bennünk, mely szemüvegben vagy anélkül, tétován vagy kirobbanóan, irodalmi apparátussal vagy filmforgatókönyvvel, jól vagy ügyetlenül, de humanitásában – győzni fog.

Az ihletet közvetítette Ön.

Köszönöm.