Monori Lili – a munkásleány

Most sorozzák Monorit. Be van véve – katona. Ahogy egy komoly testű fiatalra áhítattal csapnak le a csapat vitézei, úgy sorozzák meg film-, tévészerepekkel ezt a „sugárzó tehetségű” színésznőt: „munkáslány”, „féllumpen”, „ázott” szerepekkel nagyobb és kisebb rendezők. Bennük is él – jó szimattal –, hogy jobb-rosszabb szerepekben, de legyen jelen. Törőcsik aszkétikusabb, sanyarú stafétabotját vette kényszerűen – félrebiggyedt mosollyal – kezébe. „Te, ezt fel ne öltöztesd… te, erre ne adj emberi ruhát… – gondolom, így suttognak a MAFILM félsötét diavetítőjében jó sörényű rendezők – ez így, ahogy van, jó. Mit jó? Zseniális.”

Képek. Képsorok. Monori ványadt, Monori fásult, Monori félszeg, Monori emberi „épp hogy”-okat nagyszerűen megjelenít. Nos, igaz. Már nem tudunk olyan munkáslányt elképzelni a konszolidált, jó-uras Magyarországon, aki ne Monorira hasonlítana.

Jó kép.

Jól elnyávolodik ezekben a szerepekben Monori – hiszen remek egy kis fruska. A skatulya szorul. Munkáslány Monorit láthatunk nyakra-főre.

Nem is azért mondom, hogy ne láthassunk. Ez a mi prototípusunk. A szenvedő munkáslány.

Aztán eszembe jut a szolnoki színházban Csehov Három nővére, melyben elsöprő jelenlétű (alkatellenes) Natasát alakított. Nem munkás, nem fásult. Harsány, irreálisan vonzó, hisztériájában társadalomtudó nőszemély, aki lomposságának, esetlenségének ellenállhatatlan szekszepiljével lesöpörte a három nővért. (Nem a színésznőket, a darabbelieket.) Sose értettem, miért hódol be Andrjuska egy ilyen kétlaki kis fölcseperedett teremtésnek. Nos, Monori – ebben az igazán klasszikus szerepben – megértette, hogy a rejtett egyéniség milyen gonosz és csudás fényeket hordozhat kárörvendő jelenlétével a csehovi filozófia számára. Ahogy a szolgálót tűrhetetlenül megsemmisíti – egy drámai karakter minden regényes elemi erejével –, az egész eljátszhatatlanul bonyolult csehovi Három nővérnek reális kisugárzást adott.

Mit csinált?

Tenyerébe ütötte a kézfejét, kibírhatatlan (szimpatikus) ellenszenvet keltve egy „negatív” személynek beállított némber számára. Gondolom, Csehov is élvezte volna, hiszen kellemetlenkedő figurája egy társadalmi és emberi háttér hordozójává vált.

Mindez lábjegyzet. Nem követeljük Monori Lady Machbetjét vagy Görgey Artúrnéját a színpadra. De nagy hiba volna lemerevíteni egy munkáslány arcára azt, akiben a lélek ezer vibrálása él. Akiben ennyi fluidum és színváltás él, az biztos nem marad egy neo-szocreál martaléka. Biztos más is tudja, hogy ennek a színésznőnek lélektana és sokregiszterű emberi hangja van.