Búcsú Keszthelytől

Futok tovább – az alkonyat tojáshéj gyanánt a vörös asztalokra hull a strandokon és az üres kabinokba nyúl a napfény seprűje, – mert én sem éltem másért, csak ami szalad lankadatlanul előlem – vágy volt? – majd jön a sötét és fájni fog, mint nyúlban a sörét.