Látjátok, feleim
Látjátok, feleim, kihalt a táj, |
a dombokat a szél se kalapolja, |
erőszakos halállal hal meg az, |
aki nem érti meg, hogy mi a sorsa, |
|
leölik azt a békés pásztorok, |
a dübörgő bivalyok eltapossák, |
s szigorú Isten, mint egy kárhozott, |
lángoló lélek, úgy tér meg tehozzád. |
|
|
|