Arany
| Egy zúgó aranyat találtam. |
| Az érmosásban láttam fényleni. |
| Tömören világít az éjszakában. |
| Nem tudok vele mit kezdeni. |
|
Pastorale
| Ez táj. Ezt látom. Oly kemény, |
| hogy fejszét kéne belevágni. |
| domb vagy völgy, vagy legyen akármi. |
|
| S ez sem segít. Körös-körül |
| én magam vagyok tőrbe csalva, |
| körülöttem Isten hatalma. |
|
|
Hír
| Erős leszek, akár a portya |
| s a házba sarkalló titok, |
| hogy szájam mindig csak azt mondja, |
| mit egész pontosan tudok, |
|
| nagy utakról összeszedett hírt |
| és szűkszavú, nagy híreket, |
| az igazságot, mivel nem bírt |
| se gyűlölet, se szeretet. |
|
|
Paprikajancsi
| Nem akar az ember mindig rosszat, |
| nem akar az ember mindig jót, |
| cammog az úton, aztán leroskad |
| s töpörödik ott ahol eddig volt. |
|
| Aztán fölugrik paprikajancsi |
| módján, kit a baja nem fáraszt, |
| le se lehet ütni, le se lehet hagyni, |
| falusi kapukban áll tótágast. |
|
|
Szeress
| Nyomd csak az arcodat az archoz, |
| az ember amíg él, naponta |
|
| de nagyon szeress, nagyon szoríts, |
| akár csak egy pillanatig, |
| mert évekig elél az ember, |
|
|
Micsoda
| ahogy kinőttem, mint az ág, |
|
| Nem érdekel. Az életemnek |
| és az marad, amit szerettek |
|
|
Nap
| Bársony-hideg a csontjaimban, |
| mögött az ember él, ha él. |
|
| Megyek a parton, fény röpül, |
| simíts meg nap, simíts Isten. |
|
|
Valódi
| fekszik bennem kilenc halott |
| fekszik bennem míg meg nem kékül |
| mint lassan hűlő csillagok |
| fekszik a lényük bennem és ül |
|
| másoknak ők kicsik nagyok |
| és szeretem és őrzöm őket |
| mint az ég néhány csillagot. |
|
|
Repülés
| Halálbiztos hogy nem szeretlek, |
| de veled vagyok, mint a fém, |
| – beborítani, eltakarni – |
|
|
Bilincs
| Szeretném ha a szeretetnek |
| levernék rólam hogy eresszek |
|
| hogy szerethessek szerelemmel |
| és újra rámvernék egy ember |
|
|
Tékozló fiú
| Ha majd a föld begyógyul, |
|
|
Látjátok, feleim
| Látjátok, feleim, kihalt a táj, |
| a dombokat a szél se kalapolja, |
| erőszakos halállal hal meg az, |
| aki nem érti meg, hogy mi a sorsa, |
|
| leölik azt a békés pásztorok, |
| a dübörgő bivalyok eltapossák, |
| s szigorú Isten, mint egy kárhozott, |
| lángoló lélek, úgy tér meg tehozzád. |
|
|
Fönn
| Nincs más alattam, csak a mélység, |
| mely fönnmaradni kényszerít, |
| így találja meg s veszti el |
| az ember felnőtt szárnyait. |
|
| Egy pillanat csak már az ember |
| az kit halálos türelemmel |
| tart a mélység maga fölé. |
|
|
|