Új római történelem
| Aki nem akar meghalni, azt megölik. |
| Akit megölnek, annak sírdombot emelnek. |
| Akinek sírdombot emelnek, az a császár. |
| A császár unokája igazságot akar, |
| de nem akar meghalni, így megölik. |
| Sírdombot emelnek emlékére. |
| A fia igazságot akar, nem akar meghalni, |
| így megölik. Sírdombot emelnek, az öccse |
| örök békét akar, kihirdeti, |
| ezért megölik. Sírdombján |
| ünneplik, a veje nyugtatja a népeket, |
| ne lázadozzanak, de megölik. |
| Annyira nem akarnak meghalni a császárok, |
| miért is akarnának, de megölik őket. |
| Magyarázkodnak, diadalt vívnak, |
| egyezkednek, de megölik őket, |
| mondván, hogy öldöklést akartak. |
| Már alig akar császár lenni valaki. |
| Jobb egy járókelőnek. Rabszolgának. |
| De császári trónra ülnek. Így |
| megölik őket. Nagy sírhalomba temetik. |
| Unokaöccsük újra császár lesz, |
| azt mondja: béke. Erre megölik, |
| Épp surranna a függöny mögé, de |
| megölik. Fölravatalozzák – milyen |
| nagy császár volt! Nagybátyja |
| békét hirdet – hát megölik. Katakombát |
| építenek neki – a béke apostola volt! |
| Csak császár ne legyek – kiáltozik |
| egy sógor – elkapják a grabancát: |
| Vivat Augustus! Aztán megölik, |
| mondván hogy mindig háborút akart. |
| Pórnépek futkosnak az utcaszélen: |
| „csak császár ne legyek!” Elkapják őket |
| császári trónra ültetik – és megölik. |
| „Kellett neked császárság?” – mondják, |
| és késüket a hátába döfik. |
| Már mindenki pórember akar lenni! |
| Csak sose császár! Útonállókat |
| ültetnek a trónra, és megölik, |
| mondván: az állam megdöntésére tört. |
| Vargák húzódnak enyves műhelyükbe, |
| előrángatják őket: „Te vagy a császár!” |
| Megrémül. Elfogadja. És megölik. |
| Mondván: „Mindig az ellenségünk volt! |
| És üldözte a kézműveseket!” Bujdokolnak |
| császárjelöltek. „Rabszolga akarok lenni!” |
| Nyakonragadják. Császár lesz belőle. |
| Nem ölik meg. Saját kezébe |
| nyomják a tőrt, hogy nyakon szúrja magát. |
| (Nem a császárok öldökölnek. |
| nem akar ölni – megölik.) |
| egy idiótát, aki békét hirdet, |
| és sajátmagát keresztre feszíti. |
| S kezdődhet a második kereszténység |
| II. (Balek) Krisztus után. |
|
Országos hazaffi vásár
| Szétpukkan most a bánatom |
| mint vásárban a luftballon |
|
| Mennyit szenvedtem Mondhatom |
| annyit hogy ki se mondhatom |
|
| titkoltam sok-sok sebemet |
|
| Most nincs gondom Most nincs bajom |
|
| hogy már senkit se szeretek |
|
| Már nem bánt semmi ami nyom |
|
| hogy velük majd lefekhetek |
|
| Vonzott a táj a száj a comb |
|
| Nyomorultak és szárnyaszegett |
| hiten lépkednek hitlerek? |
|
| szőkék szeretik Szegedet? |
|
| Van-e haza? Az egyszeregy |
|
| Ha Nándor nagyharangja kong |
|
| A szabadság is rossz lehet |
| ha egyre kényelmetlenebb? |
|
| által tisztelt törvényeket |
|
| hülyülő elszánt tiszteket |
|
| szerint szívhű szocdemeket |
|
| se mulandó magyar helyett |
|
| se győzelmet se gyereket – |
| most már senkit se szeretek! |
|
|
Négykézláb
| Olyan vagyok, mint éveken a bábu, |
| égtől távolabb, földhöz közelebb, |
| és elengedem az elengedőket, |
| s megérintem, kik megérintenek. |
|
| Bekötő út, erdőszél, falvak arca, |
| és áthatolhatatlan reggelek, |
| nő kosárral, a férfi árva, Jézus |
| megáldotta a búzaföldeket. |
|
| Tónustalanul. Valaki köszönget, |
| előbbre megy, lépését hallani |
| a nagy búzában, hol kirajzolódnak |
|
| Bújok, bújtatnak. Meghatározódtam. |
| Bombázórajjal van tele az ég, |
| gyerek, kisgyerek majszolja a porban |
| a félelem örökös kenyerét. |
|
| Nyomorult ég. Az egyre közelebb jön. |
| A hajamat, a hajamat azt még ne! |
| Szürkearany gépek zuhannak állva, |
| mintha valaki már az égben élne. |
|
| Megöregedve, hajlott hát, köpenyben, |
| a messzi földön négykézlábra vetve. |
| A földbe bújni, minden hasadékba, |
| mintha valaki már csak földet enne. |
|
| Bombák ragyognak kioldva magukból, |
| talán megállnak még az út közepén, |
| és hirdetik az Excelsis Deo-t |
| a levegőbe rögzítve fehéren! |
|
| De gyönyörű! A könnyeket az arcon – |
| állj föl, siess, a könnyeket töröld le, |
| ez az a föld, amely elengedett, |
| s ez az az ég, mely arcodat betörte. |
|
|
Európában
| Kerek a tér, vagy legömbölyített, |
| ezt mondják embertársaink. |
| Nem mondtam jót féléve senkinek. |
| Most jót akarok mondani megint. |
|
| Muszáj remélni. Meghal a világ, |
| a fák, a föld, meghal a levegő, |
| az összeégett rétegek alól |
| vékony rovarok másznak majd elő. |
|
| Keserű gépek szállnak az égen, |
| nekimennek az ismeretlen térnek, |
| térnek vissza és nemigen remélnek. |
|
| Alul kis emberek szaladnak |
| égő hajjal, letépett hajjal, |
| mögött egy őr áll fekete fogakkal. |
|
| Nyavalyognak a balatoni fák. |
| Ők is szenvednek, várnak valamit. |
| Mindkét oldalon összetört a nád. |
| Muszáj remélni. Lehetetlen így. |
|
|
Szakaszok
| Szakaszok vannak, nem parádék, |
| csak elkülönült szakaszok, |
| amelyeken az ember átlép, |
|
| Külön növünk fel, mint a gyermek, |
| az ember külön csúnya, szép, |
| kereshet szülői szerelmet, |
| itt megdermed, ott agyonég. |
|
| Mi marad meg az országunkból? |
| utak, utak, hosszú tanyák, |
| s az állomáson elfelejtjük |
|
| Szakasz szakaszt szorít ki bennünk |
| és megszüntet minket a hó, |
|
| Se biblia, se nő, se posta, |
| nincs semmi, ami összefog |
| bennünket. Következnek újra |
|
| telefonok, fekete csöngés, |
| fülünkben a csönd szőre nő, |
| utolsó szeretők a porban, |
|
| egyszerre nem vagyunk mi semmik, |
| kádban ülünk, törülközünk, |
| a könnyeinket töröljük le, |
| melyek már a testünkre folynak |
|
|
Patika
| A század szedi a gyógyszereket |
| dugott sarokban falusi öregek |
| trágyát elmosva megfürödve |
| gyűjtik az asztalon körbe-körbe |
| a gyógyszerhegyeket algopyrineket |
| libexint hajtót enteroseptolt |
| amilyen a szomszédnak nem volt! |
| állnak mint egy népünnepélyen |
| és gyógyszert falnak ijedt-kövéren |
|
| Mint az elixirt tömik egyre |
| nem élni akarnak énekelni |
| csak tablettát zabálni enni |
| nincs levegő nap madár égbolt |
| csak vazelinnal bekent kék folt |
| székrekedés vagy trottyolás |
|
| A gyerekek hülyén ődöngnek |
| szájukba annyi tablettát tömnek |
| az arcukat mint lárva-masszát |
| ügyetlen nagy padokba ülnek |
| s ebéd után gyógyszert böfögnek |
| befogják fülük ha harang szól |
| csak meg ne ártson! a sarokban |
| fekszenek gyógyszer-angolkórban |
|
| A forradalmat is receptre |
| iratják föl – ha segíthetne! |
| hordoznak hogy egy-egy vénlány |
| legyen ki a lábuk elé hány |
| nem puskát fognak a kezükben |
| hanem egy koffein tablettát |
| hogy fönn legyenek egy-két órát |
| hogy meglássák ha jön a hadnagy |
|
| A tisztviselők tiszt-tablettát |
| a vasmunkások vastablettát |
| ötletet szednek étkezéskor |
| az orvos hogy a vizsgálatkor |
| nehogy a betegre zuhanjon |
| a miniszter hogy miniszternek |
|
| hogy elnyúlhasson elalhasson |
| utána nyugodtan az asszony |
| és ne legyen baj az alhasban |
|
| Elixir remek kotyvalékból |
| középkornál sötétebb zugban |
| a halál ellen kapkod az egész kor |
|
|
Ofélia
| Visszatérve, zakatolva, hajthatatlanul, |
| az ő nevét látom kinyomtatva a papírrepülők újságján, |
| a nagyrepülők stewardessei az ő haját viselik kék sapkájuk alatt, |
| Leningrádban állt a kis betonhídon, a legszebb városban, a vizekre bontott parkok fölött, |
| őt ölik meg nagyarcú katonák, közelről beleszúrnak Algériában, |
| megbomol, haja zilált, nem asszony, |
| tíz gyerekét viszi, sose szült, |
| Sienában a főtéren ment át a pékhez, |
| Politikusok fotói mögött balra, oldalt, alig |
| látni, elmozdult fénykép, |
| keze fáj, szeme fáj, alvatlan tóüreg, |
| a társadalom kibernetikájának ő a mutatója, |
| arca összesebzett kicsi óra, |
| lebukik, térdre hull, néz, remeg – |
| bosszúért, borért, bánatért |
|
Az egér
(Kísérlet egy lélektani laboratóriumban)
| Homályprofesszorom egy terembe vezetett |
| és a lesötétített falak közt |
| a zseblámpavilágítású labirintusban |
|
| ez minden kísérletet kibír |
|
| futkosott új terelő-ajtókat nyitott |
| szimatolt ködkék szemével rebegett |
| visszafordult és megvetemedett |
| nekiiramodott és remegett |
| szőrbajszával mondott köszönetet |
|
| – például – 1916-ban született |
| jól rajzolt de erdélyi szülei |
| a kőszegi cögerájba adták |
| ahonnan zászlósként avatták |
| a tisztikar egyetemleges megsértése miatt |
| mert szobrokat csinált szabadidőben |
| Később a Don kanyarba vezényelték |
| ahol timsót itatott a vérző gyomrú |
| közkatonával – aki ma államtisztviselő |
| aztán halomra lövetve látva társait |
| vesemedencegyulladással visszavonult |
| egymaga a csicskásával és egy lóval |
| kinek az orosz szélben szügyébe lapult |
| egy tonet-széket kivágva szart a hóban |
| hogy magasan legyen ne a hó égesse seggét |
| aztán ide-oda vezényelték meghalni itthon |
| hogy föladja a magyar hazát |
| mig horthysta-bérenc tisztként |
| lakatosműhelyt nyitott eltartani |
| két mégiscsak születő gyermekét |
| és magánkisiparosként hiába tanult meg |
| ezt a zárat nem tudta kinyitni |
| most hatvanhat éves korában |
| szimatol valami nyugdíj-szeretetet…” |
|
| „Ez az egér én vagyok” – mondtam |
| „Az nagyon meglehet” – mondta professzorom és nevetett |
| „De nézd, de nézd! Még szimatol és szalad |
| megrökönyödött szemével rőt szempilláival |
| az egér mindig megkeresi a kijáratot! |
| (Vagy megbolondul. Ez ritka) |
| Az egér nem akar meghalni!” |
|
| „Félre ne értsd – humánusak vagyunk |
| Ezért fizetjük ezt az éhbért |
| Nem az egér van a labirintusért |
| – a labirintus van az egérért!” |
|
|
|