Költemény

Emberi csoda – nem lehet fölfogni a költészetet csak írják írják ezerszeresen tökéletesen fölöslegesen az egyik elsuhan a másik megmarad emennek szárnya van a másik fadarab Csak sír a sors mint vizes fa a tűzben nyöszörögve végtelen egyszerűen hátrahúzódik magában a lány sárgatéglás iskola udvarán és senki sincs ki megérintené s kivezetné az emberek elé Anya-apa Ma volt a gyászmiséjük Tizenöt éve fűt és fát ígértünk ma már a park sincs meg nemhogy a ház és szétrepült a tér akár a robbanás az ablakokban senki sem lakik állunk alakoskodva hajnalig Elhullámzik a Balaton előlünk lassan monoton és nem marad a tómeder alján egy rebbenésnyi hely és nem marad egy fadarab a kéküvegű víz alatt A ház végében áll a régi pajta az égi üdvösségtől eltakarva de itt tanyáznak lassan vészesen a költemények valami lesen az egyik ittmarad amannak szárnya van az egyik megmarad a másik elsuhan…