Otthon
| Az otthon rejtélyes fogalom. |
| Gyűlölöd, ha van, ha nincs – beleőrülsz. |
| Tulajdonképpen semmi köze sincs szeretteidhez, emberekhez. |
| Csak a tárgyak katasztrofális biztonságát jelenti. |
| A szék, a spájzajtó, a halálosan biztos lámpakapcsoló. |
| A tárgyak rendje. Mint a vaknak – végigtapogatni rajta. |
| A sótartó nyolcszögű alakja, az éjszakai tojásrántottához, |
| a szekrény megbabonázó nyikorgása. |
| Lebecsüljük a tárgyakat. Pedig a tárgyak élnek. Általunk. |
| Hogy megérintjük őket, ezeregyszer megérintjük őket s |
| Belénk jönnek, mint szent Sebestyénbe a végzetes tollak. |
| Magányos misék fojtogató áhítata. |
| Lehetnek benne tizen is – egyedül vagy – ez az otthon. |
| Mert az otthon a dió-lélek belseje, belsejed belseje. |
| Az Isten sem ér be rajtad kívül. |
| Rakják, mint a fészket, óvják, mint a fürdőmedencét. |
| Csak nem lehet benne lakni, nem lehet benne úszni. |
| Az amerikai kékmedencék ragyognak az izzó film-napban, |
| de vagy nem úszik benne senki, vagy belefúl. |
| Mikor éjszaka fölkelsz, hogy vizet igyál, vagy eressz, |
| végigtapogatod a sötétben a rücskös falat |
| vagy sikoltóan sima tapétát – ez az otthon. |
| Ha innen el kell menned – meg vagy rémülve. |
| Pedig csak egy más lakás kilincsének a rezét kellene megszoknod. |
| De te szorítod a régi kilincset, rátapad a kezedre, |
| ráég a kezedre, de te csak szorítod, pedig tudod, |
| az ajtó nem vezet sehova. |
| Megfeketült szobákba vezet, |
| hol hanyatt fekszenek halott emberek-szeretők. |
| De te szorítod a kilincset. |
| Ahelyett, hogy kirugnád az ajtót sarkostól |
| s egy indokolatlanul nagy rohammal, |
| tüdőszakadásig kirohannál a mezőre, |
| ahol az Isten ragyogása tölti be a teret… |
|
|