Margitsziget

Rég sétáltunk a Margitszigeten és nem könnyű egyikünk szive sem a múltunkat a pokolba kívánjuk és nézzük egymás testét mint a vályut ami kiszáradt behorpadt kihalt miből a gulya semmit sem ihat De sétálunk a Margitszigeten előkelően és semlegesen Majdnemhogy nyár van régi úri nyár sétál velünk püspök és proletár a katonák a híd szélére hánynak (óvodát szeretnénk az unokánknak) közelg az ősz mi is közeledünk az átjáróhoz ahol nem leszünk de hallgatjuk Evita operáját ahol a zsarnokságot orrba vágják nem boxkesztyűvel de kemény kis rockkal mi elboldogulunk a zsarnokokkal kisemmizzük magunkból és a jussból ha szívtrombózisunk meg nem hazudtol Addig sétálunk lassan kedvesem fölényesen a Margitszigeten Annyi polgár pap kurva idióta sétál halovány szűz szent Margit óta e kiterjedt folyamközi magányon hogy elfedné e szigetet a lábnyom Mi csak egy pár vagyunk Ne szoríts annyira! Nemcsak kettőnk szivében van hiba Hiába fázol hiába szorítasz az egeknek hiába homorítasz ágyékod üres apácakolostor a kora őszben kese medve mormol megesz engem és téged is megesz handabandázásunknak vége lesz Addig sétálunk Atomháborúban én pupliningben a te pedig shantungban hűvös a szél Nem kéne még meghalni májunk szivünk zenénk még birodalmi Ez is zene – ha nem is térzene jobb volna ha az ember érzene… De nem tud már Csak hiányolni tud a füvek között elfogyott az út csak sétáljunk a Margitszigeten félmagyar őszben fél-szerelmesen rettenetesen ragyognak a kertek – Mondjad: szeretlek. Mondom hogy szeretlek.