Egy család halála
Mindig azt hittük hogy majd együtt meghalunk |
talán még az ostromkor a Kenyérgyárban |
ahol apám a német tiszttel vitatkozott |
hogy mi nem megyünk ki Nyugatra mi magyarok vagyunk |
s miközben a nyurga szőke főhadnagy |
azzal zsarolta hogy az oroszoknak |
akarja nyilván átjátszani a gyárat |
pedig az már alá van aknázva |
apám mellette gyomorbajában egy vödörbe hányt |
– együtt meghalunk – felröpít az akna a kék égbe |
anyámmal apámmal együtt – s a háromszáz bunkeressel |
vagy plecsnivé lapít egy szép alakú bomba |
mindíg azt hittem együtt meghalunk |
mi a család négyesben bátyám anyám apám |
mert mi család voltunk személyiségem |
ők voltak hajuk szájuk szivük |
abból is álltam hogy ők vagyok |
része az ő küzdelmeiknek vegetációjuknak |
lábkörmeiknek indulataiknak |
a város különböző pontján mi összeálltunk |
egymásból mint sejtekből a test |
láthatatlan folyadékkal összebugyborogva |
és fényképen – nincs közös képünk – egy család |
Mindíg azt hittem együtt meghalunk |
egy gránáttól egy közös fertőzéstől |
49-ben egy nyomorházban vagy börtönben |
vagy 56-ban egyetlen géppisztolysorozattal |
vagy a továbbiakban könnyedén a közös test |
külön betegségével elpusztulunk az ágy izzadt dunyhái közt |
vagy lefordulunk az Árpád hídról egy rossz kanyarban a busszal |
vagy egyszerűen a szívünkhöz kapunk |
mint a texasi filmek hősei |
kiket hirtelen és egyszerre terít le a golyó |
jaj – csak annyit mondunk – jaj – és összeesünk |
és bekövetkezik a családhalál |
együtt fekszünk kinyújtóztatva négyszeresen a parton |
És vége És megszűnünk Mind a négy ember |
Nem kell külön élni Nem lehet utána |
Egy családot talál a négy halál |
Tizenkét nap alatt az egészségből lobogó hajból |
vibráló szemnézésből semmi lett |
Lehetetlen makogtunk és kerestük |
négy évig még a szobaszekrényben a piacon |
Rákosfalva fái közt zörgő villamosokon sehol se volt |
Elvesztettük elgurult mint egy rézgaras |
Lehetetlen makogtuk még anyámmal négy évig |
hogy nem hozza föl a szódát a lépcsőn nem kiált |
összebújva vártuk hármunk pusztulását |
míg anyám összegörnyedt a száraz emlékektől |
és üres várakozástól lenézve a negyedik emeletről |
s nem bírta várni nem találta már |
a régi óraláncot melyre ketyegve volt kötve a rozsdás idő |
kiszenvedett egy trombus ölte meg |
mely megakadt a tüdőkapuban |
Nem hittük el Ha fölnéztem az égre |
csak könnyeimet ittam és fürkésztem motyogtam |
az árulkodó kékbe: Hol van az anyám? |
Arról volt szó, hogy együtt meghalunk… |
Mit csináljak? Mivel foglalkozzam? Igyak-egyek? |
emésszek járkáljak a városban röhögjek |
színházba mászva villogó nő-szemekbe nézegetve? |
Ellopták a halál technikáját |
befeküdtek az otromba sírboltba |
a meghalni tudás golyóit kicsempészték a fejemből |
becsaptak itthagytak ők meg kajánul – nincsenek
|
Bátyámmal kóborlunk a fényes utcán |
haja állása apámé járása anyámé |
kihaltak belőlünk, mint gesztusból az ideg |
mint génekbőI a múlt fehérjéje |
kivonták magukat belőlünk a közös halálból |
becsaptak egy ajtót kimentek a semmi udvarába |
mi meg egy túlélő szobában támolygunk |
rossz rózsák közt tudván hogy így halunk meg |
hogy nincs család nincs négyes semmi sincs |
hogy csalás volt az egész áltatás |
nincs múltunk se Kenyérgyár se anyám hasa |
amiből kikerültünk puszta őrlemény |
nem nevettünk soha a falvai kertben |
nem volt apánk ki a vödörbe hányt a német tiszt előtt |
nem volt családi asztal amit körülültünk |
nincs fénykép ahol együtt mutatkozunk az élet kirakatában |
nem volt pólyánk nem volt ezer forintunk |
melyből egy közös vécét csináltattunk |
nem csókoltuk soha apánk arcát |
nem csókolta soha anyánk az arcunk |
minden hazugság még a régi ház |
soha semmi közünk nem volt egymáshoz |
magukra hagytuk őket meghalni |
magukra hagytuk őket egyedül mint a búzaszem |
elporladni mi is becsaptuk őket |
bíztattuk hogy majd együtt aztán belöktük |
a sötét folyosóra tántorgó testüket hahotázva |
kilőtték mellőlünk a belső szervek |
csak tántoroghatunk védtelenül |
szemkékjükkel szemkékünkben |
egy túlélő szoba szégyenében |
rossz rózsák közt tudván hogy így halunk meg mi is |
nélkülük hogy nincs család nincs szerkezete |
a múltnak hogy élni és meghalni |
|
|