Otthon I.

Vesd le saruidat, mert szent a hely, hová belépsz és itt marad a lábnyomod soká. Anyácska messze van, pincében festeget boldog-boldogtalan kocsikerekeket. A kicsi teraszon kinő három virág, ez az én vagyonom, az egész ifjúság. Megjöttél? Tartsd magad. Nem enged még a rács. Vesd le saruidat, mert szent a hely, hol állsz. Bár messziről jövök, csavargó nem vagyok, mutasd csak az örök rostélyú ablakot! Hol van a kulcs, a hang, a kert, a kiskapa? Anyácska messze van és nem jöhet haza. Bolond vagy, betöröm az ajtót, ne komázz… Itt állj meg a kövön, mert szent a hely, hol állsz. Itt alszik benn anyád a fehér paplanon, itt a bakancsa, ládd, hogy felköltsd, nem hagyom Majd ha fölébred, a kapuba áll, vigad, hogy megjöttél haza. Vesd le saruidat.