Trikóban

Nekem csak ez jutott, egy hangtalan jelenlét az idők nagyvize felett, trikós szivem az árnyékok belengték, mint nagy ellenfelek. A falu végén alszik egy madár. Azt a madarat már el nem fogom. Az arcom elől elmúlik a nyár s én bámulom a fényt a tornyokon. Vállamra nem csap jóbarát keze, lassan fölfordítom a tenyerem, hogy megvizsgáljam, mivel van tele. Azt vesztem el, mit el kell vesztenem, halász-szerszámaimat s azt a dalt, amit az ember otthonának áldoz, és úgy fogok ezentúl élni majd, hogy méltó legyek mindig a halálhoz.