Személyesen

Megpattanásig szenvedünk személyesen, körülölelve mint egy gyerek, anyánk szerelme, s ahogy mindegyik gyermekünk. Föltartóztathatatlanul elroncsolódunk, önmagunkba akadva, belebonyolódva abba, mit élünk és halunk. Fejünk egy labda, egy golyó, ami bármikor elgurulhat, mibe bármikor belerughat egy asszony vagy egy nebuló. Személyesen, személyesen csak rongyok vagyunk és senkiházik, ki egész nap iszik, vitázik és végülis mindenkit elhagy. Az ember pedig megvalósul ahogy a szem, a csont, a fal, csipkéivel, csápjaival, a velő- s idegrostokon túl.