Tihanyi tornyok

A karcsú két torony örökké idelátszik reggel ha fölkelek s erőre kap a nap s megindul a világ a visszavonulásig szökellő kúpjaik lángolni látszanak Pirosló pontjaik csupán egy gyufahegynyi tüzet ha tartanak Én óriás vagyok Majd megfordul a kép: én kezdek kicsinyedni és ők lesznek az ég előtt hatalmasok Alul a tömbhegyen bokrok duzzadt sörénye fekszik a Balaton fölé mint puha rongy templomlábuk alá a sorsát kibeszélve fegyelmezetlenül a nagy víz odaront Ez a történelem A templom és az ember mindegyik maga áll kétséges őrhelyén legenda kő ideg az elmúlással szemben: engem őriznek ők és őket őrzöm én.