Este

Elment a lányka egyik este és nem jött vissza többet. A faluk mögött rengeteg út van, arra ment, Négy-öt méterre láttam csak a sötétben. Mire világot hoztam a kamrából, nem volt nyoma sem. Azt mondta, tegnap múlt egy hete, visszajön. A kancsóban beállt a víz, nem is kell már. A tömzsi üvegben megfeketedett a lekvár. A padláson valaki jár, de csak a macska. Egy hálóing maradt itt, meg egy sapka. Kilukadt szegénynek a cipője, most aztán fázhat. Moccanás előtti türelme van minden tárgynak: végleges ez a magányosság, mint az isteni fény: folytonos, toborzó gondolatok közt így maradok én. A kenyérhéj se lehet görbébb, merevebb, a kulcslukon se fér be ide a szeretet, pedig minden tágas és üres, mint a lomtár. Magányosabb vagyok egy halottnál. Az ajtók időnként maguktól nyikorognak s én ülök az ágyon, már kerestem a pincében, szérűben, de sehol nem találom.