Szoba

Ott áll a nő és ott a férfi, árnyékuk nagy kabátja ring, szemükből havak csöndje néz ki és testükön tapad az ing. Elváltozik a csók, a sóhaj egy éven át, két éjen át, nézi kegyetlen irgalommal a csontok régi halmazát a férfi, nézi szép szerelmét, a fogakat, a gyöngyöket, a térdeket, melyekből nemrég olyan kemény kéj vétetett. A testek súlya végtelen nagy egy éjen át, két éven át, az is szerethet, aki elhagy és az is, aki elbocsát.