Az emberkerülés zsoltára

Uram, ne végy körül engem emberekkel, hadd járjam sikátoraimat, hagyd meg nekem, ha jő a reggel, sugaraimat. Nem arany után járok a szűk utcákon, lenge szeretők lépteit nem keresem, figyelem töménytelen szikráját a napnak s várom hogy víg szó szálljon ajkamról el, és dicsőítsem, ha lehet, érdemesebb dalokkal az eget, mint amilyet valóban érdemel. A kártyatermeket is elkerülöm már, nem fog a lapom, egyedül vagyok nagyon, mint akit még nagyobb öröm vár. A kikötőkben tartom szemeimmel a hajót, a téli város úgy kell nekem, mint a fegyelem, amivel elkerülöm a képes valót, a tarka ruhák mögötti hús foszlását, az emberek csevegését, a világ dolgairól és a békét őrizem. Szavamat nem várják a miniszterek, sem a pszichológusok, csak a világ. Hadd mondjam el, mig elfordulok, szűk körben e néhány, jó litániát.