Fénykép
| Emlékeztek – nekünk nincs meg a kép – |
| a tornateremből lecipelték a súlyos, alacsony padokat, |
| a sárgakavicsos iskolaudvarra leszaladtunk, ott volt egy emelvény, |
| sorban álltunk, mint a kis kivégzettek, |
| s volt, aki törökülésben ült a földre s az egyik |
| kis fekete táblát tartott óvatosan két ujjal a kezében, |
| melyre III./b-t írt kissé eldőlt krétavonalakkal |
| Krizsán úr, aki mereven ült a padon a nyüzsgő gyerekek közt |
| s megadva várta, hogy mit hoz a történelem. |
|
| Szemben velünk a mester, csíkos nyakkendőben, |
| maszatos kézzel igazgatta az izgága nebulókat, |
| kik fölszegett fővel, büszkén, kik lesunyítva bozontjukat vártak |
| a gépezet csattanására, az izgatott lövedékre – |
|
| örökké várnak már, hiába fedte le fekete ronggyal |
| ugráló homlokát, hosszú fejét a mester, |
| örökké várnak már, soha sincs meg a képünk, |
| nem maradt abból a korosztályból, csak a felelősség. |
| Örökké várnak már, az ég nagy díszlete előtt ez a kis csapat |
| bátran ül, mereven, a nagyszemű tanítóval – |
| nincs meg a kép, törökülésben mit se szorít a kezében |
| Csendes Ádám, a kertészfiú. |
|
| Szirénák búgtak föl, kemény bombák hullottak szét a magasból |
| szétfutottunk mi, derék gyerekek, velünk a csíkosnyakkendős |
| és az öreg pásztor, kinek arcába fújta haját a szél. |
|
| Szétverték ezt a képet bombák, denevérek, |
| szilánkok hasították föl a gyermek-emelvényt, |
| levegő ez a kép, a filmen nincs egyetlen fej sem, |
| iskola sincs, kövezet sincs, tornapad, üres a táj. |
|
| Ki merre szaladt? S Gauguin mondaná: hova ért el? |
| Ki maradt meg a drága csapatból és melyik lélek |
| állta az idők bombáit, múltja csatáit? |
|
| Mindent kibír, ha felnő az ember. |
| S talán emlékeink is behegednek, a bombaszilánkok |
| verte sebek, a lélek vásznán a hasadozások, |
| még a gyermekkor is gyógyítható. |
|
|
Kisváros
| Megáll a busz, esik, jégfoltos az utca, |
| díványon ül valaki, hallgat, él, |
| bandába verődnek hosszúhajú srácok, |
| a plakáton zongorahangverseny áll, |
| az egyik neonszem kiszúrva, a vörös |
| betűk ügyetlenül remegnek, akkora |
| óra van a kis utcában a kirakatban, mint a sajt, |
| áll az idő – a boltos csomagol, |
| a templom medveteste lerogy a sötétben, |
| a nagy verandán csönget valaki, |
| nincs itthon a fogorvosnő, igen, |
| ellebegett a könnyű semmiben. |
| Nem baj, ha csönget, úgyis nagy a zaj, |
| valaki sír, talán, áthallani, |
| itt az utca végében lakik egy |
| magas fiú, az tanul az Agráron, |
| ha azt keresi, arra menjen el. |
| Nagy itt a csönd. Nagy itt a zaj, |
| galambtestűek a gimnazista lányok, |
| a buszsofőr estére hazamegy, |
| és megöregszik a lenhajú asszony, |
| aki lengett a lassú parketten, |
| hajó kiköt, dudál a sűrű ködben, |
| nem megy a parton senki, vége van, |
| mered a cifratornyú szálló, ajtajában |
| hullámoshajú pincérfiú áll. |
| Valaki sír. Áthallani, ahogy |
| a szállodában fekszem, mint a hóhér, |
| barátságtalanul, didergő-hidegen, |
| magát siratja valaki, vagy mást, |
| aki színvára nincsen kegyelem. |
| Áthallani a városon a sírást, |
| a kis köves utcákon felgörög, |
| a parkon át, hol nagy szerelmesek |
| fonnyadtan tapadnak, mint a levél. |
| Fölhallani – kis város ez, hiába – |
| a második emeletre, a villák |
| fehér kerítésén át, a nagy gyepen |
| száll-száll a sírás, ütemtelenül. |
| Kinézek. Lenn a tér. Üvegfalak |
| az esőben a házak, boldogok |
| a mérnökék a kocsival, a sarkon |
| halat-vadat-baromfit adnak el |
| játéksapkás, nagykezű emberek. |
| Fényképész, nagy fotó, talpig fehérben |
| menyasszony mosolyog magában, egyedül, |
| a ferde utcán a presszóban görög |
| nézésű lány, a fekete püfög, |
| és várnak nagykabátú emberek. |
| A zugsötétben kihajol a ház |
| alacsony asszonya, – én nem tudom, mi van, |
| én nem tudom, hogy milyen ez a század, |
| nem tudom, milyen ez a város, de nálunk |
| állandóan sírnak felnőtt férfiak. |
| Mondtam is Icunak, jelentse be |
| a rendőrségen, vagy csak a tanácsnál, |
| vagy szóljon egyszerűen Janinak a boltban, |
| ki könyvekhez is ért és lovat ápol |
| az agrártudományi részlegen, |
| jelentse be, valaki sír, gyerek- |
| sírást elhallgatok reggelig, de ez a mély |
| rázkodó sírás kikezdi idegeimet. |
| Örültem már, hogy hazajön a férjem, |
| vettünk villanykályhát, mondtam már? kapni szép |
| – nevet – valaki sír, nem értem, többen is? |
| Mély férfihangon. Hallotta, megint fellövik |
| a holdba júliusban magukat |
| Majd közvetít. Megyek is. Lesöpröm |
| a járdáról az esőt, szemetet, |
| sose vigyáznak… – Lángol a sötét, |
| mint a belső tűz, kiárad az utakra, |
| a házak üvegén eső csorog, |
| s nem oltja el, a víz, a Balaton |
| nekiütődik a vörös köveknek, |
| köd száll a parton, nedvesek az arcok, |
| lehúzza redőnyét a bizsu-bolt. |
| Leszaladni. Valamit kéne venni, |
| egy hajót, vagy egy nagy medáliát, |
| piros csatot, borostyán nyakörvet, |
| a falra egy majolika-cicát. |
| Benzint töltenek a kocsiba, kotyog |
| az öblös, zöld anyag a gumicsövön, |
| fölcsuklik, rázkódik, aztán haza, a faluba |
| indulnak az állatorvosék. |
| Selyemkendőben jön még valaki, |
| szép arca van, ovális és sötét, |
| nem nagy dolog és holnap hajnalig |
| összeszorítja meztelen szemét. |
|
Európai körutazás
| nem érdekelnek már a gótikus templomok |
| a Loire menti csodakastélyok |
| a kiszámított állomások a háromsávos autóút mentén |
| fütyülök a csodazegzugos Amszterdamra |
| Párizs festőnegyedére a párizsi metróra |
| Nem érdekelnek az ügyesen beváltott valuták |
| a megspórolt kemping-vécék |
| és a londoni Soho sárga figurái |
| Fütyülök a Shakespeare-i Stratfordra |
| a doveri sziklák ragyogására |
| az ismeretlen arcok regénytörténetű özönére |
| Undorodom a hónapos végigrohanástól |
| a megtervezett kis nyomorhotelektől |
| s a hastingsi napfölkeltétől és ráksalátától |
| Hányok ha a mórstílusú spanyol katedrálisokra gondolok |
| a megbocsátó fölényű olajos arcu kis butikosokra |
| a vékony csípőjű miniatűr szexbomba utcalányokra |
| a hóragyogásu Mont Blancra |
| Hányok a Kleekkel tömött múzeumokra |
| az ötven Gauguinre negyvenöt Picassóra |
| s külön a bruxelles-i poliklinikára |
| az Unesco üveghomlokzatára |
| s a stonehenge-i őskori kőleletekre |
| Nem érdekelnek a világbölcs eszmecserék |
| kitévedt álmagyarokkal félszivű röhögő kis milliomosokkal |
| tervezőmérnökökkel autósofőrökkel nőgyógyászokkal |
| s az érdeklődő középbalos francia entellektüelekkel |
| akiknek piros szájaszélén olvadt tartár ragyog |
| Fütyülök a piszkos kis Szajna bérhajóira |
| a mosolygó arab vendégmunkásokra |
| az ajándékba kapott kézigránátalakú gyönyörű sötétzöld üvegű Seguinekre |
| s az ötletes piros-fehér színű cigarettadobozokra |
| s magára az acélragyogású Genfi-tóra |
| S okádok a diafilmekre a mesteri felvételekre |
| miket majd itthon nézegetünk a csönd óráiban |
| a lesötétített budai hálószobánkban |
| Okádok a színes levelezőlapokra |
| Egyrészt nem akarok futóbolond világkapkodó lenni |
| aki mesterségesen összeszedi tíz perc alatt vakuvillanású élményeit |
| mert tovább kell rohanni mert mindent látni kell |
| ami Európát élteti mamuthatalmakhoz dörgölőző kis hímringyóként |
| vélve hogy így fönntartja magát |
| s megmenti eresztékeiben rothadt kultúráját |
| ami túldesztillált parfőmjeivel mérgezi a halványpuffadt európai arcot |
| ami enervált hajmosószerei lakkos fényében ragyog |
| miközben lakosai fejéről elfogyott a haj |
| Inkább élni szeretnék egyszer fél évig egy délfranciaországi |
| vagy magyar tanyán talán élni mégegyszer egyfolytában |
| hogy nyitott szájamba befújjon a szél |
|
| Másrészt utálom az ügyeskedést |
| amivel jó öltözetű és tökprimitiv belga rendőrökkel tárgyalunk |
| hogy megbocsássák ügyetlen kis vétségeinket |
| vagy alkudozunk egy kisvárosi penzióban egy olcsóbb gezarolszagú szobáért |
| vagy mosolygunk hogy leszarják a galambok Hugo Victor sírját a temetőben |
| vagy külföldi kivágásokat gyújtunk nagymellű playbabykról |
| szétnyitott lencséjű premier plan tátogású vaginájukról |
| melynek szélén óriási fekete szőröcskék ragyognak a nagyításban |
| s ha ingyen kapjuk meg is köszönjük illedelmesen |
| s itthon a spejz falára szögezzük hogy legyen étvágyunk a sertéskarajhoz vasárnap |
|
| Harmadrészt görcsökben fetrengek |
| énem falát úgy szorítom vissza két kezemmel mint a hasamat |
| hogy szétfröccsenve az utcára ne dőljön |
| kapkodok elhagyott gyermekeim után |
| kiknek arcáról szinte örökre letörölte életem száguldása a hajnali harmatot |
| a szétrepedésig átkarolom az összezsugorodott országot |
| hogy testemen érezzem eleven sebeit |
| s jéghideg szivemben dédelgetem sorban elhulló öngyilkosait |
| fogom össze kevés szeretteimet kitárt karral |
| mintha láthatatlan levegőkeresztre feszülnék |
| vagy mint a fejvesztetten dühöngő gazda próbálja összeordítani |
| nincs erő benne nincs valóság szeretet nincs |
| vér nincs izom már bensőség pedig annyira szereti őket |
| Agyam üres már s most kellene még |
| megalkotni valamit amiről csak én tudok |
| szabad friss aggyal s ehelyett |
| a fosztogató élet és a megaláztatások sűrű villanydrótjai közt |
| az már olyan mint a pályaudvar ahová egyszerre harminc vonat befut |
|
| Mindezekért mondom ezt s nem utolsósorban azért |
|
|
Róma
| s azon belül az irodalom. |
|
| Kis szöszmötölők, félszegek, |
| paplan alatt lábuk hideg, |
|
| Nem az övék a pénz, a juss, |
|
| Csak tüdővészesen köhögnek, |
| köhögni akarnak – nem többet! |
|
| A köhögés a birodalmat rázza, |
|
| keresztülmegy az országon. |
|
| S köhögve írnak, elgyötörve, |
| néha vesszőt tesznek az ő-re, |
|
| a birodalmat fogjuk össze, |
| de mintha valaki köhögne! |
|
| Néró nem császár akart lenni, |
|
| Közben – mindig köhög egy költő, |
|
| és elpusztul a birodalom, |
|
|
Utolsó remény
| Ezerkilencszáz nyolcvan éve |
|
| hogy milyen hülyék voltak mindig |
| balsorsuk is könnyekre indít |
|
| vagy ahogy Erzsébet királynét |
| agyonszúrták a jugoszlávék |
|
| Vagy ahogy sas megölt egért |
| szétlőtték a tribün előtt |
|
| Vagy ahogy Cézárt agyonszúrta |
| Brutus Cassius ahogy tudta |
| fölfalnak szigony-kis halak? |
|
| nem ottmaradt a kínpadon? |
| agysejt a mikrobák között? |
|
| Ez szörnyű lépcső Hova föl? |
| De semmi mást. De semmi mást. |
|
|
Naphimnusz
| az arcomat a napba tartom, |
| mintáival törékeny arcom, |
|
| hogy villogok és meredek, |
| hártya-ruhát, ami a bőröm. |
|
| sokasodnak a fényes üszkök |
| napok nyalábja, nem kell ütnöd! |
|
| mint lógó ember a kötélen – |
| eddig is csak egy képtelen |
|
|
S.O.S.
| Egy kicsit koncentrálni kéne |
| vagy össze-vissza esni végre |
|
| tulajdonképpen kik vagyunk mi |
|
| vagy megkérdezni az Ibusznál |
| halálunk előtt milyen út vár |
|
| megtudni kell-e még szeretnünk |
| egy nőt egy asszonyt – kit szerettünk |
|
| megmondhatná mi van még hátra |
|
| a napfalon a surranó gyík |
| villáma megöl vagy meggyógyít |
|
| mire tanít egyhelyben állva |
|
| ollóval körülnyírt határok |
| jelentik-e Magyarországot |
|
| s miután sorsunk jobbra fordult |
| állhatunk-e hamleti bosszút |
|
| egy üreges Magyarországon |
| jobb-e a hotel mint a várrom? |
|
| annak hogy nem történik semmi |
|
| Az Österreichische Zeitungban |
| közzétenni mennyi bajunk van |
|
| vagy nyulat tenyészteni némán |
|
| vagy labdát verni a fasorban |
| teniszezve fölszabadultan |
|
| vékony medencecsontú csiklók |
|
| összefogni az összefogha- |
| tatlant is mintha összefogna |
|
| a nándorfehér harangszóban |
|
| kanócig égett gyertyák mellett |
|
| sofőrként és autót vezetve |
| bejutni a hetedik mennybe |
|
| külön állni és elvegyülni |
|
| nem hinni és hitet táplálni |
| hogy szép az a magyar szalámi |
|
| átzsírosult nemzetiszínnel |
| is hinni a nemzeti színben |
|
| hiltoni lágytojást remélve |
| esküdni Krisztus öt sebére |
|
| hogy mi volt a sztálini korszak |
| nem árulni el a nyugatnak |
|
| madár-gyík-nyúl köztársaságban |
|
| áruló voltam vagy hős voltam |
|
| vagy elvész az ismeretlenben |
|
| olyan nagy-e az atombomba |
| amilyennek az újság mondja |
|
| és olyan szép-e az az asszony |
| ki melltartó nélkül hord garbót |
|
| S.O.S. telefon vagy süllyedt |
| hajók őrzik az emlékünket |
|
| ti-ti-tá – bejutunk-e végre |
|
|
Adjunktus
| Az ember aztán adjunktus lesz, |
| könyveket olvas és könyveket ír, |
| a mindenséget töviskoszorúval |
| s csillagokkal elnézi, és ha bír, |
| bárányhúst eszik borssal, paprikával, |
| szemüveget hord, raccsol és remeg, |
| s a baromságok szálláscsinálóit |
| úgy tiszteli már, mint a szenteket. |
|
Kisfarkas
| nem nagyobb három malacnál |
| nem nagyobb három centinél |
|
Álomlovas
| Élek álomban és életben álmodom |
| magamból kifelé vonva és távolodva |
| egy Középponti Én üldözője és foglya |
| álomban élek és életben álmodom |
|
| Mindjobban elveszek mindjobban meglelem |
| magam a messzeség lüktető közelében |
| mindjobban fölfogom a közelítő télben |
| hogy amit elhagyok mindjobban meglelem |
|
| Látszódom játszani játszódom látszani |
| ahogy vibrálnak az egek bőrébe égve |
| kirajzolódva már az Isten kék szemére |
| álmok lovasai lovasok álmai. |
|
|
Az emberkerülés zsoltára
| Uram, ne végy körül engem emberekkel, |
| hadd járjam sikátoraimat, |
| hagyd meg nekem, ha jő a reggel, |
|
| Nem arany után járok a szűk utcákon, |
| lenge szeretők lépteit nem keresem, |
| szikráját a napnak s várom |
|
| hogy víg szó szálljon ajkamról el, |
| érdemesebb dalokkal az eget, |
| mint amilyet valóban érdemel. |
|
| A kártyatermeket is elkerülöm már, |
| mint akit még nagyobb öröm vár. |
|
| A kikötőkben tartom szemeimmel a hajót, |
| a téli város úgy kell nekem, |
| amivel elkerülöm a képes valót, |
|
| a tarka ruhák mögötti hús foszlását, |
| a világ dolgairól és a békét |
| őrizem. Szavamat nem várják |
|
| a miniszterek, sem a pszichológusok, |
| Hadd mondjam el, mig elfordulok, |
| szűk körben e néhány, jó litániát. |
|
|
|