Mindennap

Mindennap ugyanazt megtenni menedék, körénk rakódnak a mozdulatok, szokások, ahogy az ember a tér kockájára lép, vagy bőrét fölveszi, a súlyos nagykabátot. Sajátmagának így épül örökre gólem, amit a nap hevít, félelmetes golyó, nem marad vele már egy barát, egy rokon sem, nem marad, ami rossz, nem marad, ami jó, nem marad a szivén esztendő és harag se, járkál a tereken csak, mint mogorva gép, a fény küllői közt, lefekszik, ha a nap le, és fölkel, ha a nap az ég szélére lép, amely beégeti hevét a vérbe, csontba, hogy sajdul az izom és száraz lesz az ing, bemegy az ember a sugárzó csarnokokba a kék lapok közé, aztán kijön megint.