Kandinszkij
| Nem volt világ s te láttad vázait, |
| az állatoknak nem volt még fülük, |
| a virágoknak zöldje, csak fehér |
| üvegcsöveknek látszottak, a törzs |
| magában zihált, mint egy fujtató, |
| üres tüdők, melyekben zöld víz állt, |
| összecsuklottak, mint harmonikák, |
| szervek épültek be az állatokba, |
| és meghajló térd – leendő világ.
|
| Az emberiség lánca, őstelep, |
| amit nem ér el az emlékezet, |
| csak dobhártya mögé zárt virág, |
| agyat benövő csend, kálváriák |
| a lélek hegyén, az agykoponyák |
| hegyén, amit fogaskerék-csipkéjű csont |
| illeszkedése végül egybevont. |
| Agy és virág, ősformák fekhelye, |
| a vonalak lengése fekete, |
| piros mütyürkék, kezdetlen kezek, |
| háttér az ég – és mindíg fekete. |
| Nincs kocka se, se kör, csak majdnem kocka, még |
| nincs kész a kéz – de nézhető s lehet,
|
| lehet még kéz s még több is – gyík, madár, |
| minden lehet, átbillenő helye |
| ez a világnak – megteremthető, |
| nyalábolható, rendszerezhető, |
| ha hozzáér a meztelen Ige. |
|
|