Caravaggio
| Jézus olyan, mint egy nő. Magyaráz, |
| de valójában hallgatnia kéne, |
| mondom, hajával olyan, mint a néne, |
| puffadt arcával kit nem tűrt a ház. |
|
| Panaszkodik. És zsémbes. Hogy nem értik, |
| pedig mennyit dolgozott értük a |
| mezőn-tetőn, még április hava |
| előtt, ijedten nézik csak a férfik. |
|
| Lókupecek, ügyetlen baltojások, |
| az öregember a karját kitárja, |
| mutatja, Jézus hogy szállt föl a fára, |
| az meg legyint, hagyjuk a marhaságot. |
|
| Bekötött fejjel ingatja fejét |
| a legmokányabb, nemrég volt vasárnap, |
| túl közel van – kapkodnak, hadonásznak, |
| árnyékuk a sötétkék falra lép. |
|
| Ülnek, és esznek, csirke, alma, nyúl |
| hever a tálon, egyik hinne is, |
| szakállával már-már gyanútlanul. |
|
|
|