Öreg fodrász dala

Fodrászok voltunk emberek, elég volt már belőletek! Örök harag a zöld szivacs, és a pamacs egy csutka csak. Hideg, fehér a tél, a tál, ujjunk remeg fél éve már. Fölöttünk halvány villany ég, görnyedünk, én meg a segéd. És szálak, szálak mindenütt, hajszálak és fehérnemük. Piros csíkos törülközők, csak arcot látni és redőt. A bőrpárnát kifordítom, ide, ide, ha ordítom! Kopott tükör, matt ablakok, én a fehér fodrász vagyok! Ő szappanoz és én kenem a jobbfelen, s a balfelen. A búra búg, a kályha zúg, János fiam, a haj hazug! Most nincs tovább! A penge vág, az elsőnek csak a nyakát! Nem csattogok és nem fenek, elég volt már belőletek!