Szeretlek egy faluban

Mosott szagodat érzem, pedig nem vagy sehol. Kihajtott blúzban egy asszony elmegy mellettem. Egy asszony elhalad előttem, mint Mária Magdolna, a templomban mindenki tiszta, öregemberek meg vannak mosva, fiatal asszonyok meg vannak mosva, a gyerekek aranyra sült bőre ragyog a szem lámpája körül. Szeretlek, kutyák fekszenek az udvarokon, a vasárnapi porban, amire mintákat rajzolt a tegnapi seprű, nem is tudom hol van ez a falu, van valahol, Vas megyében, vagy Szárszó ez, a halhatatlan Szárszó. Szeretlek, megválthatatlanul. Összeszalad egyetlen utcába a világ, sorba állnak a fák, mert szeretlek, ez a vallás, ez a vallásom, az Istenből valami. Nincs tökéletesség. Az órák elszaladnak karikalábukon mint a keszthelyi diákok, és itt marad az üres tér, tele hiánnyal, levegővel, ahol kikerüli a fákat a szél. Vonatra szállok. Holnap utánad megyek és elmagyarázom, hogy nyitott kertben végződnek az udvarok, ahol már kukorica van, zöld lobogóval, a kerítésre oldalt köcsögök vannak tűzve, ugye szeretsz, szeretsz, ahogy akkor mondtad, mikor a szavak öntudatlanok. A kerítésen fehér futóka nyílik át kis szájával éhesen, ugye szeretsz, nem úgy, hogy megvársz ott az állomáson, hanem a magány drótkötelein és végérvényesen. Megy a kocsi, a szalma száll le róla, meg vannak mosva az emberek, valamikor azt gondoltam, ilyenkor vasárnap mindennél nagyobb a szeretet. Valamikor úgy gondoltam, szabályosak a nénikék, kik vejükkel karjukon végigmennek haláluk előtt a Főúton a templomhól jövet. Olyan sokat éltem veled. Gazdag vagyok. Még mit akarok? Olyan tiszta volt minden óra, mint a mai nap, ahogy a kezed két lemezébe fogta halántékomat. Bú, bá, viccelnék, napraforgót forgatnék a kezem között, hogy ne lásd a könnyemet, mi a szemembe szökött, nincs tökéletesség a művek sem azok, mindegyik nagy, szent, tolsztoji dolog. Ugye szeretsz. A görögdinnyét a műút mellett lehet venni. Nem vagy sehol és nincs itt semmi. Olyan szép itt, hogy el se hinnéd. Valamikor arra gondoltam, hogy nem kell meghalni, a fodrász előtt öt ember várt borotválkozásra. Valamikor még gyermek voltam, meg voltak mosva az emberek, az ötezerévesek, a meghajoltak, napi húszórai munka után, ugye szeretsz, szeretsz, szeretsz, te vagy az egyetlen és az összes ember, te vagy a hordozó s a kicserélhetetlen. Sokáig tartott ez az év. Sokáig tartott ez az óra. Szeretni kell. Szeretni kell. S az ember nem tehet róla. Karácsonykor itt nem lesz semmi. Nem lehet többé dinnyét venni, ugye szeretsz, folyik a víz, ugye szeretsz, jövőre nyár lesz, ugye szeretsz, ugye szeretsz, ha meg kell halni, akkor is.