Apám halála
| Az eddig széthulló család |
| anyánk szőkén csavart haja |
| – a te Gizid az örökélő – |
| a főlehajtott Sandi bácsi |
| izzadt kezük a tenyeremben |
| mely nem jár és nem is jelez már |
| a kannákban a jéghideg tej |
| Falva lebontott pusztulása |
| szeretetlen gúnyos vitáink |
| megintcsak én sírok a térben |
| amíg te főfelvetve fekszel |
| az ezüstcifra koporsóban – |
|
| Riki téblábol az ágy mellett |
| könnyeit tenyérrel törölve |
| de még remélünk az orrodban |
| zöld műanyag-cső oxigénnek |
| öklendeztünk ahogy besárgult |
| szájjal kapkodsz a levegőért |
| a résre nyitott végtelenben |
| „Ki kell venni az üvegekből |
| az uborkát…” azt mondod végül |
| mindenki néz mint versenylóra |
| meddig szaladsz mindenki néz |
| liftesfiú a keszeg borbély |
| hogy mikor fogsz végleg összerogyni |
|
| Üvölt a sírás mi se könnyebb |
| hogy nevetni kell ennyi csuklás |
| rángatjuk anyánk fejkendőjét |
| csáléra áll mint egy bohócnak |
| s röhögve sírunk hogy itthagytál |
| bennünket Vili bácsi ballonban |
| mi félünk hogy majd leesel |
| röhögve sírok arcomon már |
|
| markolják félnek a halottól |
| ijedten néz Moni hogy hol vagy |
| semmit sem ért csak toporog |
| Trudi kőkék szemében újra |
| hová föltartott fejjel éles |
| állal merészen ellebegtél |
| a szeretők hátul szoronganak |
| és otthon sírnak egymaguk de |
| szétesve is még összefogtál |
| minket világnagy repüléssel |
| nem tudtuk kivenni szoruló |
| de te mégegyszer összefogtál |
| minket mint értelmét a világnak |
| hogy megértsük az érthetetlent |
|
|
|