Apám halála
Az eddig széthulló család |
anyánk szőkén csavart haja |
– a te Gizid az örökélő – |
a főlehajtott Sandi bácsi |
izzadt kezük a tenyeremben |
mely nem jár és nem is jelez már |
a kannákban a jéghideg tej |
Falva lebontott pusztulása |
szeretetlen gúnyos vitáink |
megintcsak én sírok a térben |
amíg te főfelvetve fekszel |
az ezüstcifra koporsóban – |
|
Riki téblábol az ágy mellett |
könnyeit tenyérrel törölve |
de még remélünk az orrodban |
zöld műanyag-cső oxigénnek |
öklendeztünk ahogy besárgult |
szájjal kapkodsz a levegőért |
a résre nyitott végtelenben |
„Ki kell venni az üvegekből |
az uborkát…” azt mondod végül |
mindenki néz mint versenylóra |
meddig szaladsz mindenki néz |
liftesfiú a keszeg borbély |
hogy mikor fogsz végleg összerogyni |
|
Üvölt a sírás mi se könnyebb |
hogy nevetni kell ennyi csuklás |
rángatjuk anyánk fejkendőjét |
csáléra áll mint egy bohócnak |
s röhögve sírunk hogy itthagytál |
bennünket Vili bácsi ballonban |
mi félünk hogy majd leesel |
röhögve sírok arcomon már |
|
markolják félnek a halottól |
ijedten néz Moni hogy hol vagy |
semmit sem ért csak toporog |
Trudi kőkék szemében újra |
hová föltartott fejjel éles |
állal merészen ellebegtél |
a szeretők hátul szoronganak |
és otthon sírnak egymaguk de |
szétesve is még összefogtál |
minket világnagy repüléssel |
nem tudtuk kivenni szoruló |
de te mégegyszer összefogtál |
minket mint értelmét a világnak |
hogy megértsük az érthetetlent |
|
|
|