Mezítelenül

Istent szerettem volna látni – csak egyszer! Mezítelenül. Nem a dicső, a glóriányi özönben, hanem egyedül, elhagyatva, egy zugba lökve, mint egy pondrót, egy bogarat, hatalmasságából örökre mikor csipetnyi sem maradt, ahogyan fekszik összegyűrve, szemét-száját meresztve némán, simogatásom sírva tűrje és ő is rászoruljon énrám.