En attendant Godot

Hold

Homályba burkolt hold alatt

látom ahogy az Úr hada

látja milyen kicsi a hold

s milyen nagy a hold udvara

látom ahogy az Úr hada

Látom ahogy földig leér

a hold függönye fátyola

és beborítja befedi

amit kitár az éjszaka

milyen nagy a hold udvara

Elködölünk elváltozunk

egy éjszaka két éjszaka

de közben csak kiáltozunk

ahogy kiált az Úr hada:

beborít a hold udvara

Aztán csak félünk ragyogunk

mint a fekete éjszaka

beborít a hold udvara

(Látom milyen kicsik vagyunk

és milyen nagy az Úr maga.)

A másik élet

A másik élet –

mint a fák haja,

mint a fák héja, fáj, ha beszakítod,

vizsgálod, téped, mint valami titkot –

a másik élet –

minden éjszaka

csak fáj, csak fáj, az álom alatt képek,

reálisak, örökké visszatérnek –

egy nadrágtartó, üres szemüveg,

a másik arc, ajtó benyitva áll,

ki van véve a tokból,

a másik arc, a másik élet, a

földig lebontott fák haja,

fák héja – fáj, ha beletépsz,

véres a fa, vérzik a kés,

a másik élet –

minden éjszaka

kifordított nyöszörgő bogarak

kapálóznak a mennyezet alatt,

kisfejű orvos tüdőt kalapál,

odahajol, visszhangot talál –

a másik élet

nyöszörög, zihál, recseg

a tüdőfelület,

úszik a vízben valaki

fejét időnként kiemeli,

szabályos úszó, szel, vág, halad

és süllyed,

kisfejű orvos, saját tüdejét

nem mentheti meg –

a másik élet

arc, szem, ápoló,

nadrágtartó, elmaradt kézfogó,

fojtogató kéz, egymást simogató

szerelmi kéz és elhatároló

mozdulatok

a másik élet –

kő, vas és trikó,

moziülés, tarka takaró,

eltávolodó

cigánylovak, kocognak a vasút

mellett

a másik élet

vérző lehellet

és behasított körömágy,

– ki tud szeretni?

ártalmatlanul,

oda se érve,

kereszt szabadon,

a másik élet –

álom-aggódás, nyöszörgések

a lepedőn, örökké visszatérnek,

gyerek, nő, arcváz, lukszem, epedő

hit – sose hihető,

sose megnyugvó, sose áttekinthető

a másik élet –

borzalom, vaságy,

beszakított körömágy,

kifele fordított kabát,

fejetlen próba-babák,

üres egyenruhák

a másik élet –

csupa ragaszkodás,

véraláfutás,

kórházi befőtt,

örökös arcú nők,

a másik élet –

csupa borzalom,

nem elragadom – elragadtatom,

extázis egy, extázis kettő,

fa, fa, kivájt fateknő,

fáj a fa, fáj a kivájása,

fáj a héja, fáj a fája,

fáj a haja, lángolása,

elkészítése, szél-szakadása,

fáj a fa, a hasadása,

egymás földarabolása

a másik élet –

a kereszt fája.

Szerzetes

Én a nők miatt nem jutottam el Istenhez.

Mindíg nőket láttam magam előtt, tökéleteseket, kétségbeejtőket,

nagyhajúakat, kerítés mellett mentek, irodában ültek, térdükön harisnya látszott,

kolostorban nőket láttam a keresztre fölfeszítve,

iszonyú szép madonnákat a folyosókon,

nem bírtam elfelejteni őket, a forró leves tükrében arcukat láttam,

rózsaszag orromba lökte növényi vajas illatukat,

vonaton nem tudtam figyelni az elhaladó tüzeket, a tájat,

mert nők ültek velem szemben álmatagon,

betegek fölé hajoltam arcuk ijesztő tragédiáját kisimítani összerándult vonásaikból

s nők rúzs-szaga ütött orromba, kiszolgálólányoké, akik egy nyakkendőt magyaráznak,

nem öleltem én már magamhoz senkit, mert hozzámnyomódtak idegen, puha negatívok,

mint tánc közben a test émelyítő körvonalai,

elfelejtettem az asztali imát, mert konyhalányok kilúgozott kezére néztem, repedezett körmükre,

senkit se szerettem, csak őket.

Várt rám az Isten, önmagam tökéletessége, absztrakciója minden szeretetnek,

kocsmában, dughelyen, vadszagú erdőkben, kisvárosok harangtornyában,

és én csak mentem valaki után, a kapuban álltam reggelig, hogy élete

fölismerhetetlen titkában arcrabukjam a kövezeten.

Jeruzsálem

Jön az Úr a körmenet élén,

kecses

kézmozdulattal fogadja

a népet, aki repes,

a díszt engedi,

a jelmezeket,

most öltözik pompájába

a szeretet,

mosolyog ennyi barátján,

készül,

hogy búcsút vegyen

az emberi néptől.

Az oltárkő előtt aztán

megáll,

ünnepel, tapsol,

lélegzetem is eláll,

milyen fenséges!

Arcában micsoda seb,

nincs nála szeretni

érdemesebb.

Maszkírozza fiatalságát,

hogy vigye

majd válla a terhet

a bánat hegyeire.

Csinálja a mozdulatot,

gyakorolja,

fejében gondolat van,

termetén micsoda pompa!

Finoman lehúnyja szemét,

hagyja,

hogy Pilátus

megkorbácsoltassa,

kitárja két kezét,

szögezzék

s evangéliumait

megszövegezzék,

lerogy háromszor az útra,

ahogy kell,

szeme fénylik,

arca okker,

kendő kerül

az arcára,

minden úgy van,

ahogy kívánja.

Másodnaponként

Másodnaponként jő a kis halál,

az életünknek elhibázott része,

hogy kapkodása színpadán

a régi szerepét visszakérje.

Másodnaponként jő a butulás,

átláthatatlan dolgok szövevénye,

anyagcsereként adja föl magát,

vakító éles pontot kér cserébe.

Másodnaponként jő a szeretőd,

idomait ablakban mutogatva,

hogy agyonizzadt lepedők

után egyetlen arcát visszakapja.

Másodnaponként jő a belenyugvás,

kék térképen meg nem tett utazások,

hazát, házat kér, neved tiszta burkát,

mit bátran használhatnak majd a lányok.

Másodnaponként élni nem lehet,

össze kell szorítani csikorgatva

halált, szerelmet, tökéleteset

és ostobát ugyanarra a napra.

Mezítelenül

Istent szerettem volna látni –

csak egyszer! Mezítelenül.

Nem a dicső, a glóriányi

özönben, hanem egyedül,

elhagyatva, egy zugba lökve,

mint egy pondrót, egy bogarat,

hatalmasságából örökre

mikor csipetnyi sem maradt,

ahogyan fekszik összegyűrve,

szemét-száját meresztve némán,

simogatásom sírva tűrje

és ő is rászoruljon énrám.

Bevonulási zsoltár

Én afféle ember vagyok, akinek szentelt barka van a kezében

s magam is szamárháton vonultam be Jeruzsálembe.

A májusi lapok is írják, hogy nagy költő vagyok

és közölni fogják verseimet.

S bár fogdmegek lesik botladozásaimat,

mint jégen a szamárét,

és tudják, hogy nem bírom egyensúlyban tartani a fejemet,

mégis élek.

Kék ég van fölöttem, tegnap is figyeltem,

madarak szálltak el és nőtt a fa

s szent emberek jöttek s kezükben hozták

szattyánbőrből készült vékony saruimat.

Két üdvözlet: égé és földé,

sok hozsánna, kellő alleluja

fogadott, ahogy mentem, mint halvány hold az égen,

de gyilkosaimat alig tudták leszorítani egyéb emberek.

Türtőztették magukat velem szemben nagyfejű írók is,

legszivesebben leköptek volna, de mosolyogtak

s utóbb csak az asszonyok tartottak ki mellettem,

mert nekik van szivük,

kalácsot csúsztattak lopva bő köpenyem zsebébe,

s néhány, hajszállal átcsavart kulcsot dugtak kezembe,

szemükben könny fakadt, s nem ejtették el,

mert tudták, hogy így jobb nekem.

Látod, nem vérzem. Miért? Magam sem értem,

lehet, lehet, hogy ez a rendelés,

a füvek között ki kell bírni a hangot,

bármily kevés.

Húzódik el az árnyék az útból,

vége a körmenetnek

s mindössze hárman ülnek velem az olajfa-illatú mennyegzőn

akik szeretnek.

Próba

Jézus próbakő.

Jézusra mindenkinek választ kell adnia.

Az üveges váróteremben állva

erre felel az utazó, a pap, a bandita.

Jézus próbakő.

Nagy, csillogó teher,

amit elvisz az ember,

vagy nem visz el.

Megkettőzött bizonytalanság,

emberszabású ábra,

felirat a szeretetről

s a zsidók királya.

Jézus olyan, amilyen.

Nincs vele senki,

de a randevún el kell hallgatni őt,

vagy az arcát meg kell figyelni.

Jézus olyan,

mint egy kereszt.

Két karja ki van tárva

s átmetszi egy függőleges.